Radnai Gyula

Radnai Gyula

Fejezetek az ELTE fizika tanszékeinek történetéből[i]

Szavak, szavak…

A szavaknak is megvan a maguk sorsa. A magyarban legalább annyira, mint más nyelvekben.

Vegyük csak e cikk címében szereplő legfontosabb szavakat: egyetem, fizika, tanszék. Hányféle jelentés-módosuláson mentek már át?

Egyetem: az „egyetemesség” lerövidült alakja, az universitas magyar fordítása. A középkorban a diákok összességét, majd a diákok és a tanárok összességét jelentette, később pedig azt az oktatási intézményt, ahol a tudományok és művészetek összességét tanították. Az újkorban főleg filozófiát, teológiát, jogi- és orvostudományokat tanítottak az egyetemeken. Ez volt a legrangosabb oktatási intézmény, elvégzése doktorátust adott. Napjainkban a szó devalválódásának vagyunk tanúi: a nagy hallgatólétszámú, leginkább egy-egy városhoz kötődő komplex felsőoktatási intézményt nevezik egyetemnek. Azután olyan furcsa szóösszetételekben is előfordul, mint esti egyetem, szabadegyetem, testnevelési egyetem, kertészeti egyetem stb. Nem csoda, ha az egyetemi rangot később már a „tudományegyetem” kifejezéssel kellett hangsúlyozni. Ma már sokszor ez is kevés.

Fizika: görög eredetű szó, minden bizonnyal Arisztotelész (Kr. e. 384–322) honosította meg a tudományban. Ránk maradt művei közül az, amely Arisztotelésznek az anyagról szóló „természetfilozófiai” gondolatait tartalmazza, a ???? görög betűk vannak benne ??? címet viseli. Ezt latinosan Physica-nak írták át, a múlt században a németes-latinos Physika átírás is szokásos volt. A magyar nyelvújítás korában a „természettan” szót vezették be helyette, a 20. században újra visszatértek a „fizikához”. Arisztotelész művei búvópatakként bukkantak fel a kora középkor kolostori iskoláiban és skolasztikus (iskolai) filozófiájában. Igazi diadalra a jezsuiták akadémiáin jutottak, akik a három filozófiai osztályt (melyek a kollégiumi–gimnáziumi osztályokat követték) Arisztotelész művei után logica-i, physica-i és metaphysica-i osztályoknak nevezték el. Az egyetemeken ezt a filozófiai–bölcsészeti hároméves (olykor csak kétéves) tanfolyamot követte a teológus, jurátus és medikus hallgatók képzése. A másodéves bölcsészhallgatókat hívták a katolikus egyetemeken fizikusoknak. Az első évesek voltak a logikusok, a harmadévesek a metafizikusok. Metafizika: Arisztotelésznek a fizika „után” (gör: „meta”) következő könyve, melyben az anyag és a szellem dualizmusáról szóló gondolatait fejtette ki.

Tanszék: a görög katedra szó magyar megfelelője, valószínűleg a német Lehrstuhl fordítása. Ez a szavunk ment át a 20. század közepén az egyik legnagyobb jelentésváltozáson. Az 1972-ben kiadott ’Magyar értelmező kéziszótár’ így határozza meg: „Valamely tudományág tanítására és művelésére hivatott, egyetemi ill. főiskolai tanár v. docens által vezetett szervezeti egység a hozzá tartozó tanszemélyzettel és segéderőkkel” – és még hozzáteszi: „Ennek helyisége(i)”. A tanszék kifejezést ma is mindenki ebben az értelemben használja. Ehhez az értelmezéshez kapcsolódik „tanszékvezető” szavunk is, amely az értelmező szótár megállapítása szerint „a tanszék vezetésével megbízott” személyt jelenti. Hol van már a katedra szónak évszázadokon keresztül tartó, s még a 20. század első felében is használt jelentése, mely éppen annyira jelentett szószéket, mint tanszéket? Ebből származott „katedrális” szavunk, amit magyarra székesegyháznak fordítottak, s ma mindkét kifejezés benne él nyelvünkben: „…Dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist?” – kérdezi Nagy László ’Ki viszi át a szerelmet?’ c. versében. Szószék: ahonnan a pap szónokol, tanszék: ahonnan a professzor tanít. Századokon át az egyetemi tanszék azt a státuszt, állást jelentette, amit egy professzorral lehetett „betölteni” az egyetemen, s a több személyből (professzorból, docensből, adjunktusból, segéderőből) álló szervezeti egységet intézetnek hívták. Az intézetnek lehetett vezetője, persze. De egy tanszéknek?! Épp annyira, mint egy szószéknek.

– Vajon az ELTE-n melyik mai fizikatanszék tekinthető az egykori Jedlik tanszék örökösének? – kérdezte valaki a Jedlik Ányos Társaság egyik ülésén. Mit válaszolhatunk?

Az ELTE-n ma, 2000-ben, hat fizika tanszék működik, egymástól is jelentősen eltérő oktatói létszámokkal. Mindegyik tanszéken több professzor tanít, Jedlik tanszéke pedig csak egyetlen egy professzori állás volt az egyetemen. Így hát az az igazság, hogy Jedlik tanszékének nincs formális örököse a mai egyetemen. Még elnevezésében sem: Jedlik tanszékét „Természet- és erőműtani” tanszéknek hívták, amit ma „Fizika és mechanika” tanszéknek lehetne mondani, de ilyen sincs. Eltelt több, mint egy évszázad, s a fizika továbbfejlődött: kiterjedt és differenciálódott. Ezt szeretnénk most áttekinteni, ennek a fejlődési folyamatnak a főbb vonásait, az egyetem alapításától kezdve, napjainkig.

A jezsuita egyetem fizikusai

„Ősi tanszéke a bölcsészeti karnak a természettan (fizika) tanszéke is, mely kezdettől (illetőleg a második évfolyam megnyíltától 1636/37-től) fogva mindmáig fennáll” – írja Szentpétery Imre ’A Bölcsészettudományi Kar története 1635–1935’ c. könyvében, mely az egyetem fennállásának 300. évfordulójára jelent meg.

Büszkék is lehetnénk, ha nem tudnánk, hogy a fizika – ahogy Szentpétery is megjegyzi – ekkor még a filozófia része volt a jezsuita tudományfelfogásban, amely Arisztotelész rendszerére épült.

1635-ben, amikor Pázmány Péter (1570–1637) Nagyszombatban – latinosan Tyrnavia-ban (ma: Trnava, Szlovákia) – megalapította az egyetemet, az ottani jezsuita collegium keretében, még csak a filozófiai (bölcsészeti) és teológiai kar kezdte meg működését, mégpedig felmenő rendszerben. A hároméves filozófiai (bölcseleti) tanfolyamot végig ugyanaz a jezsuita szerzetes vezette, akit a legjobb indulattal se lehetne a mai értelemben vett fizikusnak nevezni. Személyét a jezsuita tartományfőnök, a provinciális nevezte ki, mindig újabbakat és újabbakat, akik három év tanítás után általában máshol, más feladatokkal lettek megbízva.

1635-ben még csak alig egy évszázada voltak Budán a törökök, még vagy ötven évet kellett várni, amíg végre kiűzték onnan őket. Az egyetem alapításakor a grazi jezsuita egyetem volt Pázmány számára a példa, ahol az 1600-as évek elején maga is tanított. Ugyanarra az 1599-ben kiadott jezsuita tanulmányi szabályzatra (Ratio Studiorum) alapozott rendszer honosodott meg Nagyszombatban, mint ami Grazban működött. Eszerint a másodév végén lehetett megszerezni a legalsó tudományos fokozatot, a baccalaureatust, s a harmadik év végén lehetett elérni a magisteri fokozatot (a „legény” és a „mester” megjelölést, minősítést Magyarországon még a 19. században is rendszeresen használták a szakmunkás-képzésben). Manapság ezek a fogalmak már az angol–amerikai oktatási rendszerből szűrődnek át újra a hazai egyetemi tudósképzésbe. Talán érdemes megjegyezni, hogy Franciaországban az érettségit mind a mai napig baccalaureatnak hívják. Ennek a vizsgának a letételére tehát a jezsuita egyetemeken a fizikus évfolyamot elvégzett hallgatók voltak jogosultak. A vizsga kezdetben egy filozófiai és egy matematikai probléma diszkussziójából állt, és szóbeli vizsga volt, híven a jezsuita oktatás módszeréhez, a vitákra (disputák) épülő oktatáshoz. Csak később vált szokássá a kötelező írásbeli dolgozat. Fontos tudni, hogy a fokozat megszerzése nem volt kötelező.

Jezsuita tankönyvek fizikából

A jezsuita tanárok nemigen írtak fizikából tankönyveket, viszont létrehozták, ápolták és fejlesztették a tanszermúzeumot. (Különösen azután, hogy 1722-ben emeletet – új tractust – húztak a nagyszombati földszintes épületre, s itt kapott új helyet a múzeum.)

A tankönyvírás szempontjából példamutató kivétel volt Szentiványi Márton (1633–1705) az egyetemi nyomda igazgatója, aki maga is az egyetem első hallgatói közül került ki, majd mint a repetenciát (tanárképző tanfolyamot) elvégzett jezsuita, az egyetem oktatója lett. 1667-től 1670-ig ő vezetett végig egy filozófiai évfolyamot, 1690-től 1693-ig pedig a kollégium és az egyetem rektora volt. 1689-től 1702-ig folyamatosan jelent meg Nagyszombatban ’Curiosiora et selectiora variarum scientiarum miscellanea’ (Válogatott érdekességek különböző tudományos művekből) c. háromkötetes tankönyve, melyben kora tudományos ismereteit igyekezett összefoglalni.

Az első száz évben az egyetemi tanítást többször is meg kellett szakítani az országban dúló háborúk és járványok miatt. Hol a török, hol Thököly csapatai, hol a pestisjárvány miatt szünetelt az oktatás.

Döntő változás csak Mária Terézia (1717–1780) uralkodása idején történt, aki 1753-ban bevezette első egyetemi reformját. Ennek során udvari csillagásza, Hell Miksa (1720–1792) tanácsára Nagyszombatban megkezdődött egy csillagászati obszervatórium felépítése. Ennek alsó traktusain külön helyiséget alakítottak ki a „fizikai-matematikai múzeumnak”. A terveket Hell Miksa készítette, a felépült obszervatórium igazgatói állását Hell barátja, Weiss Ferenc (1717–1785) nyerte el, aki egyben a matematika repetenciát (tanárképzőt) is vezette Nagyszombatban.

Mária Terézia első egyetemi reformja megkívánta, hogy az egyetemi oktatók saját tankönyveket írjanak. Így születtek Nagyszombatban például fizikából az alábbiak:

Jaszlinszky András (1715–1783): Institutionis physicae.

Ádány András (1716–1795): Philosophiae naturalis pars prima seu physica generalis.

Reviczky Antal (1723–1781): Elementa philosophiae naturalis

Egyik sem aratott átütő sikert, sem a hallgatók, sem a kortárs tudósok között, és az utókor se talál bennük semmi különlegeset. Valamennyi mű latin nyelven íródott, ez volt akkor a tudomány és az egyetemeken a tanítás nyelve. A fenti könyvek az 1750-es években jelentek meg, s még húsz évet váratott magára az első magyar nyelvű, igaz nem egyetemi, hanem középfokú fizika tankönyv megjelenése. Szerzője Molnár Ker. János (1728–1804) jezsuita tanár, a budai akadémia igazgatója, s címe: ’A természetiekről, Newton tanítványainak nyomdoka szerint’. A két kötetes mű 1777-ben jelent meg Pozsonyban. Addigra már meg is szűnt a jezsuita rend.

Mária Terézia reformjai nyomán kísérleti fizika tanszék születik Nagyszombatban

Az 1769 és 1777 közötti nyolc évben több változás történt a nagyszombati egyetemen, mint az alapítás óta eltelt több, mint 130 évben.

1769-ben Mária Terézia az egyetemet „oltalma alá helyezte” és orvosi karral bővítette ki. 1770-től bevezette második egyetemi reformját, amivel a nagyszombati egyetemet is a korszerű nyugat-európai egyetemek rangjára kívánta felemelni. Modernizálta az egyetem szervezeti felépítését: létrehozta az egyetemi tanácsot (consistorium), melynek tagjai közül kerülnek majd ki a választott dékánok és a választott rektor is. Szabályozta az egyetemi előadások rendjét (kimondta, hogy az előírt tananyagot el kell végezni, s még olyan részletekre is kiterjedt a figyelme, mint hogy az előadó professzor maradjon ott előadása után legalább 15 percig, s konzultáljon a hallgatókkal…)

1773-ban XIV. Kelemen pápa „a keresztény világ békéjének s nyugalmának megszerzése, táplálása s megerősítése végett” feloszlatta a jezsuita rendet. Mária Terézia ekkor a nagyszombati jezsuita kollégium ingatlanait és tőkéit az egyetemnek adományozta, majd 1777-ben a bölcsész és a jogi kart átköltöztette Budára, az akkor felújított magyar királyi palotába.

Honnan tudta Mária Terézia, hogy milyen egy korszerű egyetem? Valószínűnek látszik, hogy a királynő egyetemi reformjainak szellemi irányítója Gerard van Swieten (1700–1772) holland orvos volt, aki 1745-től élt Bécsben, mint a királynő házi orvosa. Van Swieten a leydeni egyetemen Hermann Boerhaave (1668–1738) híres orvostanár tanítványa volt, majd ő maga is a leydeni egyetem tanára lett. Mindketten a korszerű, kísérleti természettudomány elkötelezett hívei voltak. Boerhaave kedvenc szaktárgya a kémia volt, de a gyakorlati orvostant is ő oktatta Leydenben. Van Swieten Bécsben az ottani egyetem orvosi fakultásának elnöke, az osztrák gyógyászati ügyek igazgatója, azon kívül a bécsi cs. kir. Könyvtárnak is igazgatója lett. Kiváló szervező, természettudományos elkötelezettséggel. Ez pedig nagyon is jól jött Nagyszombatban az egyetemi kísérleti fizikának: Mária Terézia 1770-ben megalapította a nagyszombati egyetem első „kísérleti fizika” tanszékét. A filozófiai (bölcsészeti) karon összesen nyolc tanszéket alapított, közöttük egyetlen matematika és egy kísérleti fizika tanszéket. S hogy félreértés ne essék, a mellékelt tanulmányi szabályzatban lerögzítette:

„Kísérleti fizikában a matematikai viták kerülését kívánja, az előadás súlyát a demonstrációkra helyezi, megköveteli, hogy a tanár végezzen a tanulók előtt kísérleteket… Ha az egyetem netalán nem lenne kellően ellátva kísérleti eszközökkel, ezek beszerzendők és a tanárok rendelkezésére bocsátandók” – emeli ki a Ratio Studiorumból az ide vonatkozó utasítást Szentpétery is, már idézett könyvében.

A kísérleti fizika tanszék első kinevezett tanára Horváth Ker. János (1732–1799) lett. Ő jezsuita tanárként addig is itt tanított, sőt eredetileg az egyetemet is itt végezte el. Idősebb társaihoz hasonlóan ő is írt a jezsuita tanrendnek megfelelő tankönyveket, közte 1767-ben ’Physica generalis’-t. Ilyen címmel adott elő a fizikus évfolyamnak az első félévben. 1770-től kezdve erre építette fel „Institutiones physicae particularis” c. előadását. Az ő fizikakönyveinek azonban sokkal nagyobb sikere lett, mint társaiénak. Nemcsak Nagyszombatban, hanem másutt is olvasták és tanítottak belőle, általános fizikája még Goethe könyvtárába is elkerült. A szilárd testek statikáját és mechanikáját tárgyaló könyvet Horváth akkori adjunktusa, Pasquich János (1753–1829) németre is lefordította. A többi természetesen latinul jelent meg.

1773-ban, a jezsuita rend feloszlatása után leltár készült Nagyszombatban a fizikai kísérleti eszközökről, erről nemrég jelent meg egy áttekintés Muszka Erzsébet tollából. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy inkább szegényesen, mint gazdagon felszerelt szertárral rendelkezett ekkor az egyetem.

Sikertelen próbálkozás elméleti fizika tanszék létrehozására Budán

1777-ben az egyetem átköltöztetését Kempelen Farkas (1734–1804) szervezte meg. A bútorok, eszközök legnagyobb részét hajón úsztatták le a Vágon, majd a Dunán. 1777. november 3-án már meg is nyitották Budán az egyetemet, a teljes átköltözés azonban csak 1780-ra fejeződött be. A csillagászati intézet műszereit például először csak megosztották Buda és Nagyszombat között, hogy a nagyszombati obszervatóriumban is lehessen folytatni az észleléseket. A budai bölcsészeti kar első igazgatója Makó Pál (1723–1793) matematikus lett.

A Budára való átköltözés alkalmából merült fel először az elméleti fizika tanszék létesítésének gondolata. Matematikából még Nagyszombatban, a rend feloszlatása után létesült egy második tanszék. Az egyik tanszék neve „Elemi, tiszta és alkalmazott matematika” lett, a másiké pedig „Felsőbb matematika”. Ennek példájára 1777-ben két fizika tanszéket akartak létrehozni. Az egyik neve továbbra is „Kísérleti természet- és erőműtan” (ezt neveztük röviden kísérleti fizikának), a másiké „A felsőbb természettan elmélete” lett volna. Matematikából létrehoztak egy harmadik tanszéket is az „alkalmazott mennyiségtan”-nak (gyakorlati mértan, építészet, vízmértan), valamint egy külön tanszéket a „mezei gazdaságtan”-nak (ma talán agrárökonómiának mondanánk). Pauler Tivadar, aki 1880-ban adta ki könyvét az egyetem történetéről, idézte is azt az 1777. augusztus 22-i királyi leiratot, amely az új tanszékek „rendszeresítéséről” rendelkezett. Egy új tanszéket azonban nem elég csak kitalálni, megfelelő személyt is kell találni annak betöltésére. Ilyet pedig úgy tűnik, nem találtak. Horváth Ker. János mellett bizonyos Püspöky Ferenc kapott 1777-ben egy másik fizika tanszéket, de ennek neve „Elemi természettan és mezőgazdaságtan” lett, s mindössze hét évig állott fenn, azután Püspöky nyugdíjazásával csendben kimúlt, éppen abban az évben, amikor Horváth Ker. János lett az egyetem rektora, s az egyetem Budáról Pestre költözött.

Kis pénz, kis fizika Pesten

1780 a királynő halálának éve. Utolsó jótetteként Mária Terézia megteremtette az egyetem további működésének szilárd anyagi bázisát: létrehozta a Tanulmányi Alapot a megszüntetett jezsuita rend földbirtokaiból és vagyonából, s ebben külön helyet biztosított az Egyetemi Alapnak, kibővítve Pázmány Péter egykori 100 ezer forintos alapítványát. Sajnos a pesti fizikára ebből később alig jutott.

1782: az egyetem mérnökképző intézetének, az Institutum Geometricum et Hydromechanicumnak a létesítése már II. József (1741–1790) nevéhez fűződik. Nem hoztak létre új fizika tanszéket; úgy döntöttek, hogy Horváth Ker. János el tudja látni az itteni előadásokat is. Ő azonban 1791-ben nyugdíjba ment, s a megreformált egyetem tanulmányi szabályzata szerint most már pályázni kellett a tanszék betöltésére. A pályázók között volt még Martinovics Ignác (1755–1795) is, az egykori ferences szerzetes, majd katonapap, akkor éppen a lembergi egyetem természettan tanára. Pályázatát azonban szakmailag nem találták megfelelőnek, elutasították. A tanszéket Domin József (1754–1819) volt jezsuita nyerte el, aki előtte a győri, zágrábi, majd a pécsi akadémián volt fizikatanár. Az elektromosság orvosi alkalmazásait kutatta; ebben a témában jelentek meg publikációi a 18. század 90-es éveiben. Akkor már az egyetem Pesten működött, mivel 1784-ben II. József átköltöztette a Ferenciek terére, a királyi kúria azóta lebontott épületébe. (Ennek emlékét őrzi a mai Kúria utca.)

A fizika tanszékhez tartozó „természet- és erőműtani gyűjtemény” gyarapítására 1796-ban Domin József 648 forintot kapott, ami bizony nem sok, ha azt vesszük, hogy 1778-ban a királynő 4000 forintot utalt ki ugyanilyen célból Horváth Ker. Jánosnak. Tíz évi működés után Domin József ott is hagyta az egyetemet, elment szülővárosába, Zágrábba kanonoknak.

Domin József után került a tanszékre 1801-ben Tomcsányi Ádám (1755–1831), aki már tíz évvel előtte is pályázott, csak akkor Domint választották. Tomcsányi is foglalkozott az elektromosság orvosi alkalmazásaival, amire Volta felfedezése után sokkal több lehetősége adódott, mint a csak sztatikus elektromossággal kísérletező Dominnak. Tomcsányira is várt azonban egy költözködés, nem sokkal azután, hogy elfoglalta a tanszéket: 1805-ben I. Ferenc császár (1768–1835) újra átköltöztette az egyetemet, a Ferenciek teréről a Szerb utcába, a Központi Szeminárium épületébe. A bölcsészkar itt a III. emeletet kapta meg, ezen alakítottak ki egy tanterem melletti helyiséget a „Természet- és erőműtani gyűjteménytár” számára.

Tomcsányi Ádám élete végéig, mintegy 30 éven át töltötte be az egyetem fizika tanszékét. Ő volt az első, de nem az utolsó olyan fizikaprofesszor az egyetemen, aki még 75 éves korában is tartott előadásokat – ő még a bölcsészkaron és a mérnöki intézetben is. Munkássága egyik helyen se hagyott mély nyomot, különleges találmányáról, felfedezéséről, külföldi fizikusokkal való együttműködéséről nem tudunk. Igaz, Ferenc császár sem a természettudományokat erősítette a pesti egyetemen, hanem például a modern nyelvek (francia, olasz) tanítását. Ez az időszak, de még a Tomcsányi utáni évtized is a fizika szempontjából észrevétlenül telt el a pesti egyetemen. Az 1830-as években voltak olyan tanévek, amikor nem is volt betöltve a fizika tanszék. Igaz, olyan volt a légkör, hogy sokkal inkább kedvezett a politikai reformmozgalmaknak a falakon kívül, mint a természettudomány fejlődésének a pesti egyetem falain belül.

Jedlik Ányos, a bencés kísérletező fizikus

Jedlik Ányost (1800–1895) 1839-ben nevezték ki a pesti egyetem fizika tanszékére. A tanszék latin neve „Physica et mechanika”, amit magyarra „Természet- és erőműtan”-nak fordítottak. A kísérleti jelzőt hol használták, hol nem mellette, minden esetre Jedlik Ányosban igazi kísérleti fizikust nyert az egyetem. A kinevezést megelőző évekre elhúzódó pályázati procedúrát már Pauler Tivadar is részletesen leírta 1880-ban (még Jedlik életében) megjelent könyvében, de 1935-ben Szentpétery Imre, majd egy év múlva Ferenczy Viktor is alaposan tárgyalták a bölcsészkar történetét ill. Jedlik életét és munkásságát feldolgozó könyveikben. Itt most nem térünk ki rá.

Horváth Ker. Jánossal bezárólag az egyetem fizika tanszékét mindig jezsuitákkal töltötték be, s láttuk, Horváth Ker. János maradt a helyén azután is, hogy a jezsuita rendet 1773-ban feloszlatták. Utóda, Domin József is jezsuita volt eredetileg, az őt követő Tomcsányi Ádám azonban már világi volt, aki a jezsuita rend visszaállítása (1814) után is betöltötte a fizika tanszéket. Sőt, 1816-ig a természetrajz és a mezőgazdaságban tanára is volt. (Ezzel függ össze Kitaibel Pállal együtt írt tanulmánya az 1814. évi móri földrengésről.)

Jedlik Ányos bencés volt. A bencés a legrégibb katolikus szerzetesrend Magyarországon, alapítója Szent Benedek (484–543) ezer évvel régebben élt, mint a jezsuita rendet alapító Loyolai Szent Ignác (1491–1556). Magyarországra a bencéseket még Géza fejedelem (940–997) hívta be 996-ban, a jezsuitákat pedig Oláh Miklós (1493–1568) telepítette be 1561-ben. Az első bencés kolostor a pannonhalmi, az első jezsuita kollégium a nagyszombati volt. A bencések imádkozni és dolgozni (ora et labora) tanították az embereket, a jezsuiták felfogása szerint az imádkozás mellett a tanulás az egyik legfontosabb tevékenység az ember földi életében. Magyarország történelmének kezdetétől fogva a bencés rend volt nálunk a művelődés letéteményese annak ellenére, hogy iskolák alapítását nem tartalmazta a bencés „Regula”. A jezsuita rendet egy pápa oszlatta fel 1773-ban, a bencés rendet több más katolikus szerzetesrenddel együtt, saját birodalma területén II. József, a „kalapos király” 1782-ben. 1802-ben I. Ferenc visszaállította a bencés rendet, de most már formálisan is feladatául tűzte ki, hogy iskolák alapításával, bencés tanárok kinevelésével tevékenyen vegyen részt a hazai iskolaügyben. Jedlik Ányos mint bencés tanár 1830-tól 1839-ig tanított a pozsonyi Akadémián fizikát, innen pályázott – éveken át – a pesti egyetemre.

Amikor 1840-ben megkezdte rendszeres egyetemi működését, már ott állt Jedlik mögött a hazai bencés tudós-tanárok jó híre sok más tudományágban s az ő személyes, szakmai tekintélye a kísérleti természettudományokban. Személyes kapcsolatban állt a bécsi egyetem fizikusaival: annak idején az ő folyóiratukban publikálta első tudományos találmányát, szódavíz gyártó gépét, s Pozsonyból tőlük rendelt elektromágneses gépet nemcsak a pozsonyi, de a győri, kassai és nagyváradi akadémia számára, sőt a pesti egyetem számára!

Tanszékét elfoglalva ő lett a „Természet- és erőműtani gyűjteménytár” őre. Szomorúan látta, milyen szegényes ez a gyűjteménytár, s milyen kevés pénz jut műszerek vásárlására a pesti egyetemen – a bécsihez képest. Lelkes eszközfejlesztő munkába kezdett, új eszközöket tervezett, csináltatott és készített maga is. Ha nem kapott rá pénzt az egyetemi ellátmányból, hitelezett a sajátjából. Magával hozta Pestre szódavíz gyártó gépét, felfogadott néhány embert a működtetésére, nagy tételben vett hozzá nyersanyagot – igazi bencés volt.

Egyetemi előadásaihoz saját jegyzetet kezdett írni, egyelőre latinul, ahogyan tartotta is az előadásokat, a tudomány nyelvén. 1844-től kezdve azonban, ahogy megszületett a törvény a magyar nyelv hivatalossá válásáról a hazai közhivatalokban és közoktatásban, Jedlik magyarul tartotta előadásait – egészen 1848/49-ig. Tankönyvének addig megírt fejezeteit magyarra fordította, majd magyarul fejezte be az első nagyobb részt, „a ponderábiliák fizikáját”, melyet a szabadságharc bukása után saját pénzén adott ki ’Súlyos testek természettana’ címen. Igazi hazafias tett volt ez akkor, amikor az egyetemen már németül kellett tartania az előadásokat.

Jedlik Ányos könyve: az első magyar nyelvű egyetemi tankönyv fizikából. Kísérleti vagy elméleti fizikakönyv ez? Mind a kettő. Jedlik az 1850-es években kísérleti és elméleti fizika előadást is tartott. Szentpétery írja meg, hogy az 1856/57-es tanévben Jedlik a kísérleti fizikát „csak részben németül” tartotta, míg elméleti fizikából magyarul tartott a némettel párhuzamos előadásokat. Magyarul megírta az imponderábiliák fizikájának több nagy fejezetét (hőtan, fénytan), de ezek kiadására nem került sor. A szabadságharc leverése után ugyanis az ország újra osztrák tartománnyá vált, és rá is vonatkoztak Leo Thun (1811–1888) osztrák kultuszminiszter reformintézkedései. Ennek során az egyetemi professzorok számára előírták, hogy ne tárgyuk egészéből tartsanak áttekintő jellegű előadásokat, hanem egy-egy speciális területen mélyedjenek el, azt dolgozzák fel tudományos alapossággal a hallgatóknak szóló előadásokon. Az összefoglaló, „kompendium szerű” tankönyveket, amilyet Jedlik is írt, a Thun-reform nem támogatta. Pozitív hatása volt viszont a Thun-reformnak, hogy elrendelte a tanárképzés céljából tartandó gyakorlati tanfolyamok szervezését a pesti egyetemen, annak ellenére, hogy itt nem volt tanárvizsgáló bizottság; a hallgatóknak, akik középiskolai tanárok kívántak lenni, a bécsi egyetemen működő tanárvizsgáló bizottság előtt kellett letenniük a tanári vizsgát. A gyakorlati tanfolyamok elrendelésével a Thun-reform éppen a pesti egyetemi tanárvizsgálati bizottság felállításához vezető utat nyitotta meg. Jedlik már az 1851/52-es tanévtől kezdve tartott fizikából ilyen gyakorlatokat.

1852-ben megszüntették a pesti egyetemen folyó mérnökképzést, megszűnt az Institutum Geometricum. Jedlik előadásain alig maradt volna hallgató, ha egy másik intézkedéssel nem csatolják a bölcsészkarhoz az egyetemi gyógyszerészképzés első évfolyamát. Ettől kezdve egészen nyugdíjba vonulásáig a gyógyszerészhallgatók voltak Jedlik kísérleti fizika előadásainak leghűségesebb hallgatói.

Az elméleti fizika tanszék megszületésének hiteles története

Az elméleti fizika tanszékének felállítását az 1867-es kiegyezést követően kezdte szorgalmazni a pesti bölcsészkar.

1867. november 5-én a bölcsészkar nevében Szabó József (1822–1894) dékán benyújtotta reformjavaslatait az egyetemi tanácshoz, amely ezeket a maga összesített javaslatával együtt 1868. július 21-én felterjesztette Eötvös József (1813–1871) vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Nyolc új tanszék felállítását kérték, közülük kettő volt természettudományos jellegű. Az egyik a „földtani és paleontológiai tanszék”, a másik a „matematikai fizikai tanszék” lett volna. Előzőben nem nehéz felismerni a dékán „keze hajlását”: Szabó József geológus, mineralógus, 1867-ben lett az MTA rendes tagja, 1862-től volt az egyetem ásvány-földtan tanszékének tanára. Jedlik Ányossal jól ismerték egymást; Jedlik 1858 óta volt az MTA tagja, közös kutatást folytattak a kőbányai pincerendszerben bekövetkezett robbanás okának és hatásának megmagyarázására. Jedlik, aki 67 éves volt a kiegyezés idején, bizonyára örömmel látott volna maga mellett egy nemzetközileg is jegyzett, elismert elméleti fizikust, aki leveszi róla az elméleti előadások terhét. De vajon kire gondolhattak?

A bölcsészkari reformjavaslatok természettudományos részének szellemi atyja, fő mozgatója a külföldön is elismert kémiaprofesszor, Than Károly (1834–1908) volt, aki hálás és méltó Bunsen-tanítványként Robert W. Bunsen (1811–1899) heidelbergi kémiai intézetének mintájára tervezte meg saját intézetét a pesti egyetemen. Ez az intézet elsőnek készült el a természettudományi épületek közül – 1871-ben.

Eötvös József ugyanis 1869. február 22-én az egyetem orvosi karához valamint a bölcsészkar természettudományi tanszékeihez felhívást intézett, hogy készítsenek érvekkel alátámasztott javaslatot tanszékeik és intézeteik fejlesztésére, új helyiségek, épületek kialakítására. Megjegyezte, hogy a természettudományi intézetek új helyéül a régi füvészkert (a mai Trefort kert) van kiszemelve. És két év múlva, 1871-ben már megnyitotta kapuit Than új intézete a füvészkertben. (A legutóbbi időkig használatos elnevezés szerint ez volt a „C” épület a Trefort kerti egyetemi épületegyüttesben.)

1870. március 8-án a bölcsészkar nevében Nékám Sándor (1827–1885) matematikus dékán kérte a minisztertől három új tanszék felállítását, ezek egyike lett volna a „felsőbb (elméleti) természettan” tanszék. A fő érv az új tanszékek felállítása mellett az a megnövekedett oktatási munka volt, melyet az Eötvös József által nemrég létrehozott új tanárképző intézet feladatainak ellátása igényelt.

A bölcsészeti kar 1870. június 24-ei ülésén Jedlik Ányos és Than Károly elő is terjesztettek egy személyi javaslatot a létesítendő „felsőbb-mennyiségtani-természettan” tanszék betöltésére. A javasolt személy Szily Kálmán (1838–1924), akkor a Királyi Magyar Természettudományi Társulat főtitkára, a pesti műegyetemen a kísérleti természettan tanára, az 1867-ben alakult Magyar Mérnök- és Építész-Egylet első titkára volt, aki Rudolf Clausiusnál (1822–1888) tett korábbi tanulmányútja során kezdett elméleti termodinamikai kutatásokba, s 1867-ben, akadémiai levelező tagi székfoglalójában a termodinamika első és második főtételének matematikai megalapozására vállalkozott. (Azzal foglalkozott, amivel később Ludwig Boltzmann (1844–1906), mechanikai elvekből akarta levezetni a második főtételt. De amíg Boltzmann belátta, hogy a mechanikai elveket új – valószínűségi – elvekkel kell kiegészíteni, hogy csak a „statisztikus” mechanika tudja megalapozni a második főtételt, Szily 1869-ben még úgy gondolta, hogy a második főtétel egyedül e mechanikai Hamilton elvből is levezethető. Akkoriban valószínűleg csak Clausius nem hitte ezt el neki, aki 1865-ben vezette be a második főtétel világos megfogalmazása érdekében az entrópia fogalmát.) Ludwig Boltzmann 1869-ben lett a grazi egyetemen az elméleti fizika professzora, és 1877-ben adta meg az entrópia statisztikus fizikai értelmezését.

Nem tudni miért, Eötvös József (talán érdeklődött Clausiusnál?) nem fogadta el Szily jelölését, hanem – és most idézzük pontosan Szentirmayt –: „…szeptember 7-i leiratával »a beállott új körülményeknél fogva« új pályázat hirdetését rendelte el. Be is érkeztek az új pályázati kérvények (Szily nem pályázott), amelynek minősítését, illetőleg a jelölést a bölcsészeti kar 1871. január 13-i ülésében a jövő ülésre halasztotta. A következő, február 14-i ülés azonban már »bánatos szívvel« vette tudomásul Eötvösnek tizenkét nappal előtt történt elhunytát. A felsőbb természettan tanszékének betöltése tehát Eötvös utódjára, Pauler miniszterre maradt.”

Színezi a képet, hogy 1869-ben a fizikai tudományos életben teljesen ismeretlen főgimnáziumi igazgató, Corzan Avendano Gábor (1827–1903) habilitált a pesti egyetemen fizikából, s ő lett a „Felsőbb természettan” első magántanára… Valószínűleg ő is az új tanszékre pályázott.

Végül is az Eötvös József halálát követő évben alakult meg az egyetem elméleti fizika tanszéke. Lássuk a történet drámai végkifejletét!

1871-ben ketten habilitáltak fizikából a pesti egyetemen: Abt Antal (1828–1902) bécsi végzettségű fizikatanár, aki akkor a budai főgimnáziumban tanított fizikát és akit a következő évben megnyíló kolozsvári tudományegyetem fizika tanszékére szemeltek ki, valamint Eötvös Loránd (1848–1919), aki előző évben, 1870-ben fejezte be egyetemi tanulmányait Heidelbergben, s Kirchhoffnál doktorált fizikából, mint főtárgyból, Königsbergnél matematikából és Bunsennál kémiából mint melléktárgyakból, summa cum laude minősítéssel.

Eötvös Loránd 1871. március 5-én nyújtotta be kérvényét a bölcsészeti karhoz, a „matematikai természettan”-ból való magántanári cím elnyerésére. Than Károly, Jedlik Ányos és Petzval Ottó (1809–1883) matematikus támogató indítványára a bölcsészeti kar egyhangúlag hozzájárult Eötvös Loránd kéréséhez. Than javaslatára Eötvös Lorándot „helyettes tanári” állásra terjesztette fel a kar a minisztériumhoz addig is, amíg a mennyiségtani természettan tanszékének betöltése lehetővé válik, tekintettel arra, hogy „e szaknak rendszeres előadása az egyetemen már égető szükséggé vált” – ahogy azt Than Károly megfogalmazta. Egyben felajánlotta Eötvös Lorándnak az új kémiai intézet kis tantermét, előadásainak megtartására.

Első, bemutatkozó előadását 1871. április 17-én tartotta Eötvös Loránd – a fény elméletéről.

Az Elméleti természettani tanszékre történt nyilvános rendes tanári kinevezésének dátuma: 1872. május 10. Ekkor még Pauler Tivadar (1826–1886) volt a kultuszminiszter, aki hamarosan, 1872 szeptemberében az igazságügyi tárca élére állt s átadta a vallás- és közoktatásügyi tárcát Eötvös József barátjának és sógorának, Trefort Ágostonnak (1817–1888).

A mai Elméleti fizika tanszék jogosan számítja megalakulását attól az időponttól, ami az Elméleti természettan tanszék első betöltésének dátuma: 1872. május 10. Más kérdés, hogy Eötvös Loránd nem sokáig tartotta csupán az elméleti fizikai előadásokat; az 1874/75-ös tanévtől kezdve kísérleti fizikai előadások tartására is engedélyt kapott, s a régi központi épület földszintjén külön második fizikai intézetet rendezhetett be. (Jedliké a III. emeleten volt.)

1874-ben már Fröhlich Izidor (1853–1931) hallgatta Gustav Robert Kirchhoff (1824–1887) és Hermann Helmholtz (1821–1894) előadásait, majd doktorált 1875-ben Németországban és habilitált 1876-ban a budapesti egyetemen elméleti természettanból. 1878-tól kezdve ötven évig ő adta elő az elméleti fizikát az egyetemen.

Eötvös Loránd és tanítványai

1878-ban Jedlik Ányos nyugdíjba vonult.

1878. december 14-én Eötvös Lorándot nevezték ki a Kísérleti természettan tanszékre, azon jogának fenntartásával, hogy ha akar, továbbra is tarthat elméleti természettan előadásokat.

Eötvös igazgatása alatt jött létre Jedlik régi és Eötvös új intézetének egyesítéséből a Kísérleti Physikai Intézet.

Eötvös tervei szerint és az ő irányítása mellett épült fel 1883-tól 1886-ig az egyetem új fizikai intézete az Eszterházy (ma: Puskin) utcában. A legutóbbi időkig használatos elnevezés szerint ez volt a „D” épület a Trefort kerti épületegyüttesben. Eötvös úgy tervezte és rendezte be az intézetet, hogy ne csupán kvalitatív kísérletek, hanem tudományos igényű kvantitatív mérések elvégzésére is alkalmas legyen. „Az intézet laboratóriumában évről-évre tartott gyakorlatokban hallgatóit is a kifogástalanul pontos mérésekre igyekezett megtanítani” – írta róla egykori tanítványa, majd munkatársa, Pekár Dezső (1873–1953) geofizikus.

Apja álmait valóra váltva, nagy ívű tudományos karriert futott be Eötvös Loránd. Működése súlyt adott az egyetemi fizikaoktatásnak és nagy hatással volt a tanárképzésre. Nagyon sokat tett a középiskolában tanító tudós tanár ideájának megvalósításáért, elterjesztéséért. A 20. század világsikereket elért sok nagy tudósa tanult azokban a középiskolákban, ahol Eötvös tudós tanárai tanítottak, akik felfedezték, majd legjobb tudásuk szerint fejlesztették az ifjú tehetségeket.

Tudott hálás lenni: igyekezett viszonozni minden segítséget, amit csak kapott. Jedlik Ányosnak többféle módon is kifejezte háláját: akadémiai levelező tagi székfoglalóján Jedlik villamfeszítőjének elméleti megalapozását adta meg; az 1891-ben megalakított Mathematikai és Physikai Társulatban Jedliket 1. sz. tagként tartotta számon, munkatársait és a fizikatörténészeket arra bíztatta, hogy tárják fel Jedlik munkásságát, népszerűsítsék találmányait. Ő maga is ezt tette – akadémiai elnökként az 1897-es közgyűlést megnyitó nagy beszédében.

1902-ben, Abt Antal halála után a kolozsvári egyetem megürült kísérleti fizika tanszékére egykori kedves tanítványát, majd munkatársát Tangl Károlyt (1869–1940) javasolta. Tangl el is nyerte a tanszéket. Másik tanítványa, aki a felületi feszültségre vonatkozó vizsgálatokban segítette, majd 1894-ben, amikor Eötvös miniszter lett, helyettesítette őt az egyetemen, most szintén a kolozsvári fizika tanszék elnyerésére pályázott. Klupathy Jenőt (1861–1931) azzal kárpótolta, hogy kijárt számára egy új fizika tanszéket az egyetemen: ez lett a „Gyakorlati fizika” tanszék. E köré szerveződött 1910-ben „II. sz. Physikai Intézet”, amely a Múzeum körúti műegyetemi épület II. emeletén kapott helyet, miközben folyt Lágymányoson a Műegyetem új épületegyüttesének felépítése, s az itteni tanszékek fokozatosan átköltöztek Budára.

1903. október 6-án nevezték ki Klupathyt nyilvános rendkívüli tanárnak, az ekkor alapított Gyakorlati természettan tanszékre. Feladata a megnövekedett létszámú gyógyszerészhallgatók fizika oktatásának (előadás, laboratóriumi gyakorlatok) ellátása volt. Klupathy írt egy kiváló laborjegyzetet, amit még sokáig használtak. Eötvös a leendő tanároknak és orvosoknak tartotta a kísérleti fizika előadásokat.

1904: a kiürülő Múzeum körúti épület I. emeletén Fröhlich Izidor számára „Elméleti fizikai tanszergyűjtemény” címmel létesített a bölcsész kar egy új, elméleti intézetet. Az elkövetkező években sok tanár írta itt fizikából doktori disszertációját, bár csak az 1920-as években vette fel az Elméleti fizikai tanszergyűjtemény az Elméleti fizikai intézet nevet.

1909-ben és 1912-ben is kérte a bölcsész kar a minisztériumtól a 2. elméleti fizikai tanszék létrehozását, de egyik esetben se került rá sor. Így – tulajdonképpen kényszerűségből – maradt egyetlen elméleti fizika tanszék, melyet nyugdíjazásáig, 1928-ig Fröhlich Izidor töltött be. Ahogyan már írtuk is: éppen ötven éven át. Akárcsak Tomcsányi vagy Jedlik, ő is tartott még 75 éves korában előadásokat. Fröhlichnek Lord Kelvin (William Thomson, 1824–1907) volt a példaképe, legnagyobb örömére ő képviselhette Ausztria–Magyarországot Kelvin 50 éves professzori jubileumán a glasgow-i egyetem természetfilozófia tanszékén.

Kövesligethy Radó (1862–1934) akárcsak Tangl Károly, Eötvöst gravitációs méréseiben segítette, majd a Mathematikai és Physikai Társulat fizikus titkáraként szerkesztette több, mint húsz éven át a Társulat lapjának fizika rovatát. Őt Konkoly Thege Miklós (1842–1916) ógyallai obszervatóriumából hozta Pestre Eötvös, s itt az egyetemen egy kozmográfiai és geofizikai tanszékhez segítette. Bartoniek Gézára (1854–1930) az Eötvös Collegium igazgatását bízta, Zemplén Győző (1879–1916) a Műegyetemen kapott egy fizika tanszéket. Bartoniek eredetileg Eötvös tanársegéde volt, Zemplén pedig Eötvös kollégistaként végezte az egyetemet, s Eötvösnél készítette a diplomamunkáját – torziós ingás mérésekből.

A legfontosabb változások a két világháború között

Az I. világháború az egyetem fizika intézetein is maradandó nyomot hagyott.

Zemplén Győző 1916-ban elesett, ugyanebben az évben ment nyugdíjba a műegyetemi kísérleti fizika tanszék vezetője, Schuller Alajos (1845–1920), miután az ő fia is elesett a háborúban. Az ő helyére Tangl Károly jött a Műegyetemre Kolozsvárról. Tangl Kolozsváron is jó Eötvös tanítványnak bizonyult: kiváló érzékkel gyűjtötte maga köré a tehetséges egyetemi hallgatókat, így például Gyulai Zoltánt (1887–1968), Ortvay Rudolfot (1885–1945) vagy Pogány Bélát (1887–1943). Amikor Tangl Schuller helyére került, maga mellé vette Lánczos Kornélt (1893–1974), saját helyére beajánlotta Pogány Bélát.

1918-ban az Eötvös tanítványok a Mathematikai és Physikai Lapok külön kiadását állították össze Eötvös Loránd 70. születésnapjára. Sajnos a kötetet csak Eötvös betegágyánál tudták átnyújtani, szeretett professzoruk nemsokára, 1919-ben meg is halt.

Az elvesztett háborút követő forradalmak és megtorlások után, az ország kétharmadának elcsatolása okozta sokk után alig lehetett az egyetemi oktatást és kutatást újraindítani.

Eötvös intézete, az I. sz. Fizikai Intézet vezetését Tangl Károlyra bízták, az ő helyére a műegyetemre Pogány Béla jött az elcsatolt Kolozsvárról.

A beteg Klupathy helyett ugyancsak Eötvös tanítvány: Rybár István (1886–1971) került a Gyakorlati fizika tanszékre. Ő lett a II. sz. Fizikai Intézet vezetője.

Tangl folytatta kiváló „személyzeti” munkáját: felvette az Intézetbe Barnóthy Jenőt (1904–????) és Forró Magdát (1904–1993), akik egy új, modern téma kutatásába kezdtek, a kozmikus sugárzáséba.

Rybár folytatta Eötvös gravitációs kutatásait, sikerült új, érzékenyebb és még jobb torziós ingákat kifejlesztenie, melyekkel egy nagyságrendet javított Eötvös méréseinek pontosságán.

Fröhlich maradt 1928-ig az elméleti fizika tanszéken, s amikor nyugdíjba ment, Tanglnak sikerült elintéznie, hogy Ortvay Rudolf kerüljön a helyére. Ortvay új, friss szellemet hozott az elméleti fizikába. Kollokviumaira hazahívott tehetséges, külföldön dolgozó fiatal magyar tudósokat – elég csak Wigner Jenő (1902–1994) és Neumann János (1903–1957) nevét említeni. Tanársegédét, Bay Zoltánt (1900–1992) Németországba küldte tanulmányútra, aki hazajövetele után Szegedre került, az elcsatolt Kolozsvárról áttelepített Fizikai Intézet élére.

1940-ben meghalt Tangl Károly. A fizikai intézetek élén újabb átrendeződés történt: az I. sz. Fizikai Intézetbe Rybár István jött át, míg az ő helyére Békésy Györgyöt (1899–1972) hívta meg az egyetem.

Néhány mozzanat 1945-től napjainkig

A II. világháború után, ha lehet, még nagyobb zűrzavar alakult ki az országban, s így az egyetemen is, mint az első után.

1945. január 2-án, egy nappal 60. születésnapja után Ortvay Rudolf öngyilkos lett. Nem tudta elképzelni, hogy orosz megszállás alatt lehet még fizikát művelni Magyarországon.

Bay Zoltán Szent-Györgyi Alberttel együtt a nyilas terror alóli felszabadulás eufóriájában megpróbált először együttműködni a szovjet megszállókkal. Egy új természettudományos akadémia tervét dolgozták ki, de csakhamar látniuk kellett, hogy egy újabb diktatúra körvonalai bontakoznak ki, melyben még személyi biztonságuk sincs garantálva. Elhagyták az országot. Bay Zoltán, az ország akkor egyetlen atomfizika tanszékéről távozott, melyet az ő kérésére alapítottak a műegyetemen. Mielőtt elment, még véghez vitte híres Hold-radar kísérletét, majd fejben magával vitte egy országos fizikai kutatóintézet koncepcióját és terveit. Távozása az egész magyar fizikának volt pótolhatatlan vesztesége.

Békésy György is végleg elhagyta az országot: először Svédországa, majd az Egyesült Államokba ment, soha többet nem jött haza.

Rybár István itthon maradt, ő azonban nem volt elfogadható az új politikai rendszer számára. 1949-ben nyugdíjazták az egyetemen, utána még 1962-ig a Geofizikai Intézetben dolgozott.

A Fizikai Intézet vezetését az egyenes tartású, kommunista elkötelezettségű középiskolai tanárra, Novobátzky Károlyra (1884–1967) bízták. Novobátzky a háború előtt bejárt az Ortvay-kollokviumokra, a relativisztikus elektrodinamika volt kedvenc szakterülete. Tipikus elméleti ember, aki azután a D épület első emeletén alakított ki egy új elméleti fizikai intézetet. Jó tanár volt, tehetséges ifjú elméleti fizikusok nőttek fel mellette.

A D épület második emeletén rendezték be 1955-ben az egyetem Atomfizikai tanszékét, melynek vezetésére (akkor már így mondták) Jánossy Lajost (1912–1978) hívták haza Dublinból. Jánossy Lukács György (1885–1971) nevelt fia volt, így politikailag maximálisan megbízható, és kozmikus kutatással foglalkozott, amivel Barnóthy és Forró, akik akkor már szintén nem voltak Magyarországon. Jánossytól a létrehozandó Központi Fizikai Kutatóintézet kutatási koncepciójának kidolgozásában reméltek aktív közreműködést a politikai vezetők, akiket még Bay Zoltán győzött meg egy ilyen intézet fontosságáról, mielőtt elhagyta az országot.

A II. sz. Fizikai Intézet vezetését először Faragó Péterre (1918–????), azután Pócza Jenőre (1915–1975) bízták, de ők se váltották be a hatalom által hozzájuk fűzött reményeket. Faragó Péter elhagyta az országot – ma is Angliában él –, Pócza Jenőt pedig az 1956-os forradalmat követő megtorlás során 1958-ban távolították el az egyetemről, a volt Békésy-tanszék szinte valamennyi oktatójával együtt.

Az 1958-ban újjáalakult Kísérleti Fizika tanszék vezetője Nagy Elemér (1920–2000) lett. Nagy Elemér, akárcsak Pócza Jenő, Bay Zoltán közeléből jött: Pócza Jenő Szegeden dolgozott a Bay Intézetben, Nagy Elemér kutató mérnökként az Egyesült Izzóban. 1964-től kezdve a Kísérleti Fizika tanszékhez tartozott a fizikatanárok módszertani képzése is.

1967-ben meghalt Novobátzky Károly, ekkor Nagy Károlyt bízták meg az Elméleti Fizika Tanszék vezetésével, s ő örökölte az MTA 1960-ban alakult elméleti kutató csoportjának irányítását is.

1970-ben a Kísérleti fizika tanszék két tanszékre vált szét: egyik lett az Általános Fizika Tanszék, ide került a tanárképzés ügye, másik pedig a Szilárdtest Fizika Tanszék. Mindkét tanszéken fémfizikai kutatások folytak, az egyiken Kovács István, a másikon Nagy Elemér vezetésével.

Ugyancsak 1970-ben Jánossy Lajos helyett Marx György lett az Atomfizika tanszék vezetője. Kivált a tanszékből az Alacsonyhőmérséklet-fizikai Laboratórium, Kirschner István vezetésével.

A Szilárdtest fizika tanszék éléről Nagy Elemér a Műszaki Fizikai Kutatóintézet igazgatói székébe távozott, ekkor Kertész László, majd később Szépfalusy Péter lett a tanszékvezető. Kivált a tanszékből a Rétegfizikai Laboratórium, Szász András vezetésével.

A legutolsó nagyobb változás az 1990-es rendszerváltozással párhuzamosan zajlott, s igazán akkor realizálódott, amikor a fizika tanszékek átkerültek a lágymányosi új épületbe.

Jelenleg az egyetemen hat fizikatanszék működik, ezek a következők:

Atomfizika tanszék, vezeti Patkós András

Általános fizika tanszék, vezeti Lendvai János

Biológiai fizika tanszék, vezeti Vicsek Tamás

Elméleti fizika tanszék, vezeti Horváth Zalán

Komplex rendszerek fizikája tanszék, vezeti Geszti Tamás

Szilárdtest fizika tanszék, vezeti Tichy Géza

Valamennyien Jedlik Ányos és Eötvös Loránd szellemi örökösei, mindannyian a hazai fizikai kutatás és oktatás javításán fáradoznak.