Holenda Barnabás:

Jedlik életrajza, alkotásai

Jedlik István Ányos 1800. jan. 11-én született Szémőn, az akkori Komárom megyében. Szülei, Jedlik Ferenc és Szabó Rozália egyszerű földmíves emberek voltak, negyedtelkes jobbágyai a hercegprímásnak, akinek érsekújvári domíniumához tartozott Szémő. Anyjának testvére, Szabó Anna, édesanyja volt Czuczor Gergelynek, Jedlik tehát első unokatestvére volt a költőnek.

Jedlik Ferenc anyagi áldozatra is kész volt, amikor tehetséges gyermekének neveltetéséről volt szó. Hároméves otthoni tanulás után István fiát tízéves korában Nagyszombatba küldte a bencések gimnáziumába, talán azzal a céllal is, hogy ott a tót nyelvvel megismerkedjék. A gimnázium negyedik osztályát azonban már Pozsonyban végezte a bencéseknél, mert apja ide vitte át, hogy németül is megtanuljon. Három nyelvet is ismert tehát a fiatal Jedlik, de érdekes, hogy egész ládákat megtöltő kézirataiban egyetlen tót szót sem lehet találni és bár folyékonyan beszélt és írt németül, magyaros gondolkozása itt is átüt, különösen a szórendben.

Pozsonyi tanárai közül Gácser Leó, a későbbi dömölki apát volt rá a legnagyobb hatással. Az ő befolyásának köszönhető, hogy a hatosztályú gimnázium elvégzése után Jedlik Pannonhalmára ment, hogy a bencés rendbe való felvételét kérje. Példáját követte unokatestvére, Czuczor is, aki osztálytársa is volt. A két jól tanuló, tehetséges fiút szívesen fogadták Pannonhalmán, és 1817. okt. 25-én öltötték magukra a Szent Benedek-rend ruháját. Ekkor kapta Jedlik az Ányos, Czuczor a Gergely nevet.

A próbaév kitöltése után Jedlik a rend győri filozófiai tanfolyamán folytatta tanulmányait. Ez a kétéves tanfolyam az akkori akadémiák bölcseleti fakultásának felelt meg. Az 1808-ban kiadott királyi rendelet alapján ugyanis a tanító rendek is tarthattak fenn bölcseleti tanfolyamokat növendékeik részére, ha gondoskodtak olyan tanárokról, akik a pesti egyetemen nyertek képesítést, s emellett tantervüknek is meg kellett egyeznie az akadémiák tantervével.

Jedlik előképzettségének megismerésére érdemes felemlíteni, mit is tanultak az akadémiákon fizikából abban az időben. A fizika a második évben szerepelt a tantárgyak között, ezért a másodéves bölcsészeket fizikusoknak is nevezték. Az 1806-os Ratio Educationis, amely az akadémiákon is szabályozta a tanítást, a fizika tanítási anyagát részletesen ugyan nem írta elő, de a mennyiségtannak a fizikában való alkalmazásáról szólva azt mondta, hogy főleg a nehézségi és vonzási erőket kell tanítani Kepler törvényeiből levezetve, azután még az ingalengés törvényeit, a lencsék és tükrök tulajdonságait. Nemcsak az anyag volt szűkre szabott, hanem a megfelelő szaktanárok, s kellően felszerelt szertárak is hiányoztak. Jellemző, amit pl. Ferenczi Zoltán ír Deák élete című munkájában, amikor arról beszél, hogy Deák az 1817/18. és 1818/19. iskolai években végezte a bölcseleti kurzust a győri királyi akadémián : "Grőber Lőrinc, a fizika tanára csak törte a magyar nyelvet. Sem a Helytartó Tanács, sem a Tanulmányi Alap vezetősége nem gondolt a kellő felszereléssel, pl. Grőber szertára teljesen üres volt, eszközök nélkül tanított, ahogy lehetett. Midőn Deák a második évben tanítványa lett és felismerte tehetségét, azt tanácsolta, hogy a fizikai órákra járjon be a jobban felszerelt bencés gimnáziumba. Deák megfogadta a jó tanácsot és egyik kedves tanulótársával, mágocsi Zichy Jánossal (Zichy Mihály festőnek atyjával) bejárt 18-19-ben e leckékre, melyeken Czinár Mór tanított. A nyájas és művelt tanár, meg a kitűnő tanítvány viszonya csakhamar bensővé vált."

Jedliket mennyiségtanból és fizikából szintén Czinár Mór tanította, a későbbi akadémikus, aki azonban tudós hírnevét inkább történelmi munkáival szerezte meg. Ilyen körülmények között nyilvánvaló, hogy a bölcseleti tanfolyamon Jedlik inkább csak kedvet kaphatott a fizikához, mint igazi alapos bevezetést a szaktudományba. Nagyobb értéke volt annak, hogy magáévá tette Czinár tanácsát: "Nem az a valódi tudomány, amit jól megtanultok, hanem az, amit jól meggondoltok". A légkör különben nagyon kedvező volt ebben az időben a győri bencés házban a tudományos gondolkodás számára. Ezt a következő adat is mutatja. 1825-ben jelent meg új kiadásban Gehler nyolckötetes Physikalisches Wörterbuchjának első kötete. A szokásnak megfelelően felsorolja az előfizetők névsorát. Négy magyar könyvkereskedés kilenc példányt kötött le, s ezeken kívül tíz egyéni magyar előfizető neve szerepel. A tíz közül hét győri bencés tanár volt. Az előfizetők között természtesen ott találjuk Czinár Mór nevét is.

A bölcseleti tanfolyam elvégzése után Jedlik visszakerült Pannonhalmára, ahol megkezdte teológiai tanulmányait, s egyúttal készült a bölcseleti doktorátus letevésére. Ez sem jelentett akkor egy határozott tudományágba való elmélyülést, mert a doktori fokozat elnyerésére akkor matematikából, fizikából, filozófiából és történelemből kellett vizsgázni. 1822. okt. 31-én kapta meg az Artium liberalium et phylosophiae doctor címet. Főapátja ekkor Győrbe helyezte, ahol a harmadik, grammatika osztálynak lett a tanára. De csak egy évig volt Győrött, a következő évben már ismét Pannonhalmán folytatta teológiai tanulmányait, s 1825. szept. 3-án szentelték áldozópappá.

Jedlik így bevégezte iskolai tanulmányait, de iskoláztatásának természete miatt – mivel senki sem volt az országban, akinek segítségére, útbaigazítására számíthatott volna, aki irányt tudott volna kijelölni kutatásai számára – a maga erejéből kellett nekiindulnia a tudományos munkálkodás rögös útjának. Végig kellett küzdenie azt a sok csetlést-botlást, félig tudatos próbálkozást, ami minden autodidaktának osztályrésze, s ami annyira meg tudja bénítani éppen a legértékesebb fiatal évek munkáját.

Jedlik fizikai működését Győrött kezdte meg, felszentelése után ugyanis ide helyezte rendi vezetősége, hogy a rendi filozófiai tanfolyamon a természettant, természetrajzot és mezőgazdaságtant tanítsa. Munkálkodása ekkor kezdett határozott irányba terelődni: a természettudományok, s ezek közül is a fizika foglalták le minden érdeklődését. Alkalma volt a német tudományos folyóiratokat tanulmányozni, így hamarosan felkeltette figyelmét az a hatalmas fellendülés, amely az elektromosságtan terén éppen abban az időben mutatkozott. Ő is foglalkozni kezdett a felmerülő problémákkal, s maga is megpróbálkozott a folyóiratokból megismert készülékek összeállításával. Különös tehetsége, amely a század legnagyobb fizikai felfedezőivel állította őt egy sorba, már ekkor jelentkezett. Mint fiatal győri tanár készítette el 1828-ban a világ első, tisztán elektromágneses forgó készülékét, s bár eredményét nem publikálta, visszaemlékezései és egykori feljegyzései igazolják, hogy találmányával megelőzte mindazokat, akiket külföldön az elektromotor felfedezői gyanánt emlegetnek.

Az elektromosságtan nem volt az egyetlen terület, ahol Jedlik kutatásait megkezdte. Majdnem ugyanerre az időre esik a szódavíz készítésének feltalálása is, amely, ha nem is olyan nagy jelentőségű, mégis jól mutatja különös tehetségét, amely annyira képessé tette őt a felmerülő problémáknak gyakorlati irányban való megoldására. Ezzel a találmányával indult meg irodalmi működése is. Találmányáról szóló latin nyelvű értekezését beküldte a Baumgartner és Ettingshausen szerkesztésében Bécsben megjelenő Zeitschrift für Physik und Mathematikhoz, és abban németre fordítva le is közölték 1829-ben. Ezzel kezdődött Ettingshausennel való kapcsolata, barátsága.

Kovács Tamás főapát 1831 áprilisában Győrből Pozsonyba helyezte Jedliket az akadémiára, ott lett a természettan, természetrajz és mezőgazdaságtan tanára. A bencés rend ugyanis 1816-ban vállalkozott arra, hogy a pozsonyi akadémia filozófiai karát ellátja megfelelően képzett tanárokkal. Ennek megfelelően, ha egy tanszék megüresedett, azt lehetőleg bencésekkel töltötték be.

A fizikai szertár Pozsonyban meglehetősen hiányos volt. Alapját az a néhány természettani műszer és természetrajzi preparátum alkotta, amelyeket 1784-ben Nagyszombatból idehoztak, amikor az akadémiát Pozsonyba, helyezték. A gyarapodás igen lassú volt, az évi 40 forintos általány majdnem egészében elfogyott javításokra, apró pótlásokra; új beszerzésekre nem maradt pénz. "A bencések - írja Ortvay Tivadar a ,Száz év egy hazai főiskola életéből' című könyvében -, név szerint Jedlik és Rómer tekinthetők tulajdonképpen a múzeum (szertár) legbuzgóbb gondozóinak, amint tényleg ők voltak azok, kik fáradságot, s az instanciázással összekötött vesződséget nem kímélve a gyűjtemény kiegészítésére lehetőleg törekedtek." Már 1835-ben kapott is nagyobb segélyt, 1839-ben pedig 1340 forintot utaltak ki a kezéhez, hogy abból szerezzen be egy-egy acél-mágneses egyenáramú generátort a pozsonyi, kassai, váradi, győri akadémiák és a pesti egyetem részére. Jedlik 1839 pünkösdi szünetében beszélte meg a gép részleteit Ekling bécsi mechanikussal, aki Ettingshausen tervei szerint a gépeket készítette. A magyar gépek nem az eddigiek egyszerű másolatai lettek, hanem Jedlik hasznos módosítást végeztetett rajtuk; figyelmeztette a mechanikust tervezetének egy hibájára, amely a hatást lerontja.

Jedlik már pozsonyi tanársága elején, 1831 augusztusában gondolt arra, hogy pályázik a pesti egyetem fizikai tanszékére, amely akkor Tomcsányi Ádám halálával megüresedett, de a főapát akkor lebeszélte. Amikor azonban 1837-ben újra megüresedett a tanszék, ő is beadta a pályázatát. Az egyetemi tanárságra pályázóknak vizsgát kellett letenniük. Ez a vizsga írásbeli és szóbeli részből állott. 12 órai munkaidő alatt kellett kidolgozni három előírt tételt, azután következett a szóbeli vizsgálat, ahol tetszés szerint választott témáról kellett előadást tartani 20 percig latin és német nyelven. A vizsga eredménye alapján Jedliket nevezték ki egyetemi tanárnak. 1840. márc. 1-én foglalta el katedráját.

Amíg Jedlik eljutott az egyetemi katedrára, lassanként az ország szellemi életének jellege is megváltozott. A reformkor a természettudományok és technika területén is kezdte éreztetni hatását. Széchenyi reformtörekvései elsősorban a gazdasági-műszaki fejlődést szolgálták. Gyakorlati célkitűzései között már kezdetben ott szerepelt a Duna- és Tisza-szabályozás terve, a gőzhajózás, a hengermalom megalapítása, az állandó Duna-híd megépítése stb. A gőzhajózás a Dunán Széchenyi sürgetésére 1833-ban kezdődött meg, 1846-ban pedig már megindult az első gőzvasút is, egyelőre Pesttől Vácig. Közben Kossuth megalapította a "Védegylet"-et a hazai ipar támogatására, az osztrák iparcikkek kiszorítására. Ennek 1845-ben már majdnem 100 ezer tagja volt.

Minden megmozdulás nagy gátlója volt azonban az ország szegénysége, gazdasági elmaradottsága mellett a bécsi kormány gazdaságpolitikája, mely Magyarországot Ausztria valóságos gyarmatává tette. A magyar ipar és kereskedelem nem is volt hasonlítható az osztrákhoz, s nálunk az életszínvonal is sokkal alacsonyabb volt. Hiányzott a megfelelő tőke a vállalkozások megindításához, s ez a technika fejlődésének egyik fő akadálya maradt még sokáig.

A fejlődés, haladás ügyének nagy szolgálatot tettek az újonnan alakuló tudományos társulatok. Az Akadémia ugyan főleg a magyar nyelv ápolásával foglalkozott és a történelmi tudományok előmozdításával, de a természettudományok is szóhoz jutottak benne. Munkáját kiegészítette az 1841-ben megalakult Természettudományi Társulat. A szakosztályaiban végzett tudományos munka mellett mindjárt kezdetben felmerült a terv, hogy az érdeklődők számára kísérletekkel összekötött bemutató előadásokat kell tartani. Ugyancsak 1841-ben kezdődtek meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlései is. Az első gyűlés tárgysorozatán ugyan még csak orvosi kérdések szerepeltek, de az ugyanabban az évben megtartott második gyűlésen már fizikai előadást is találunk. Nagyon hasznos volt, hogy a vándorgyűléseket az ország más és más városában tartották meg, így a vidék is bekapcsolódhatott a tudományos munkába. (A feljegyzések szerint a gyűléseken az első 50 év alatt 11 011 tag vett részt. ) A gyűléseken alkalom nyílt a személyes találkozásra, eszmecserére, aminek mindig igen gyümölcsöző a hatása. 1841-ben megalakult az "Iparegyesület" is a hasznos gyakorlati ismeretek terjesztésére. Mechanikai szakosztálya is volt - első elnöke Jedlik - s ennek keretében a feljegyzések szerint pl. nyolc esetben vett részt "gőzmozdonyok megpróbálásában", máskor meg egy 13,3 lóerős "gabonaőrlő gőzgépnek" adatait számította ki Jedlik.

Mindezekbe a mozgalmakba kezdettől fogva Jedlik is bekapcsolódott, de mint tanárnak és kutatónak első feladata az egyetemi szertár fejlesztése volt. Amikor 1919-ben megkérdezték Einsteint, hol van a laboratóriuma, az íróeszközeire mutatva mondhatta: "Ez az én laboratóriumom". A kísérleti fizikus helyzete azonban egészen más. A jól felszerelt szertár már akkor is elengedhetetlen volt, ha nem is lehet az akkori viszonyokat a mai mértékkel mérni. Chen Ning Yang Nobel-díjas fizikus mondja el "Elementary Particles" című könyvében, hogy J. J. Thomson, meg H. Hertz is először hiába próbálkoztak a katódsugarak elektromos erővel való eltérítésével, mert jobb vákuumcsőre lett volna szükségük. "Ezt azonban könnyebb volt mondani, mint elérni - jegyzi meg Thomson -; a nagyfokú vákuumok előállítása akkor még gyerekcipőben járt." Hasznos ilyeneket olvasnunk, mert ez segít bennünket, hogy jobban tudjuk értékelni az úttörők teljesítményét. (Nem szabad elfelejtenünk, hogy Jedlik abban a korban kezdte meg munkásságát, amelyben Gehler Physikalisches Wörterbuchja az áramjelzőkről írva egyik fontos eszköznek a rángatódzó békacombot mondta.) Ma a gimnáziumi szertárakban is el lehet végezni e kísérleteket.

A pesti egyetem szertárának felszerelése azonban még a saját korához viszonyítva is igen szegényes volt. A 64 forintos évi általány mellett gondolni sem lehetett arra, hogy a hiányokat pótolva a szertár fejlesztésében lépést lehessen tartani a fizikának mindig rohamosabbá váló fejlődésével. Jól lehet látni Jedlik hátramaradt feljegyzéseiből azt az anyagi eszközökért vívott sokszor hiábavaló küzdelmet, amely egyetemi tanárságának első éveit jórészt lefoglalta. A mai kutató ezt már alig tudja megérteni.

Egyik folyamodványt a másik után adta be. Hivatkozott pl. arra, hogy 1843-tól 46-ig a javításokra fordított kiadások miatt mindössze 56 pengő forintot tudott új eszközök beszerzésére fordítani. Hivatkozott külföldi példákra. A bécsi egyetem pl. már 1835-től kezdve évi 1100 forintot kapott, s ezenkívül többször nagyobb segélyt. Még néhány magyar intézet is megelőzte a pesti egyetemet a kapott támogatás nagyságában.

A sok folyamodványnak csak 1852-ben lett komolyabb eredménye, a szertár általányát évi 400 pengő forintra emelték. Közben azonban Jedlik már saját pénzéből is sokat áldozott a szertár fejlesztésére. Ez az összeg már 1848-ig 1572 p. forintra nőtt, ami nagyon is tekintélyes összeg, ha figyelembe vesszük, hogy egyetemi tanári fizetése abban az időben csak évi 1000 forint volt. Kiadását később részben megtérítették, mert 1850-ben az általa beszerzett szerek megváltására 971 forintot utaltak ki.

Jedlik 1850-ig az egyetem keretében működő Mérnöki Intézetben (Institutum Geometricum) is tanított, az elektromosságtanból tartott előadásokat. Itt is meg egyetemi előadásaiban is az akkori rendelkezéseknek megfelelően a latin nyelvet használta, de örömmel fogadta az 1843-44. országgyűlés határozatát, amely a közoktatás hivatalos nyelvévé a magyart tette. "Legelőször is honi nyelven szólítom Önöket - mondta 1846. okt. 8-i beköszöntő beszédében (irata a pannonhalmi kézirattárban), hogy érezhessék azt az örömöt, amelyet minden honát szerető magyarnak érezni kell, midőn a köz kívánságát méltányló felséges királyunk honi nyelvünknek is kitárta tanodáink ajtaját."

Nagy nehézséget okozott azonban az egységes magyar műszavak hiánya, ezért először a magyar tudományos nyelvet kellett kialakítani, mielőtt a rendelkezést teljes egészében végre lehetett volna hajtani. Jedlik is részt vett a Toldy vezetése alatt álló munkában, melynek célja az volt, hogy - különösen a középiskolai oktatás számára - megállapítsák a magyar tudományos műnyelvet. Az 1858-ban megjelent Német-magyar tudományos műszótárban ő írta a fizikai, kémiai és mechanikai részt. Példaképpen felemlítünk néhány Jedlik kezdeményezte szót, amik ma is használatosak. Ilyenek: dugattyú, haladvány, merőleges, tehetetlenségi nyomaték, eredő erő, osztógép stb.

Jedliket a nyugodt munkából egy időre kizökkentette az 1848-as szabadságharc, a forradalom, amelynek eseményei erősen belenyúltak az ő életébe is. Az 1847/48-as iskolai évben ő lett a bölcsészeti kar dékánja. Nehéz időkben kellett ezt az állást betöltenie. Maga írta: "Mindenki érzi, hogy ily mozgalmak között valamint az egyetemi tanárok, úgy az egyetemi ifjúság közönyös állapotban nem maradhat". Ez persze nem történhetett meg az iskolai érdekek kára nélkül. Feljegyzései szerint márc. 15-én délelőtt az ifjúság elhagyta az egyetemet, délután nagyobbrészt még összegyülekezett, de azután ápr. 4-ig nem jelent meg az előadásokon. A Helytartó Tanács elrendelte, hogy március 22-én az előadásokat újra meg kell kezdeni, s Jedliknek ezt állásánál fogva szorgalmaznia kellett. Emiatt népszerűtlen lett. Az ellene feltámadt hangulat annyira fokozódott, hogy a kultuszminisztertől elbocsátását is kérték. Eötvös, az akkori kultuszminiszter semmi okot sem talált az érdemes tanár elbocsátására, akinek hazafiságához nem férhetett kétség. Az ifjúság lecsillapítására annyit mégis megtett, hogy kinevezte Gelentzei Pált rendes tanárnak és mindenkinek tetszésére bízta, hogy Jedlik, vagy Gelentzei előadásait akarják-e hallgatni. Az előadások folyamán Jedlik az ifjúság jórészét visszahódította. Egy 1848. jún. 30-áról keltezett dékáni kimutatás szerint Jedliknél 65, Gelentzeinél 20 mérnök szigorlatozott mechanikából. De a rendes egyetemi munka nem sokáig folyt. 1848 november havában a kísérletekre szánt terem vívóiskolává, majd kórházzá lett, a tantermeket pedig kaszárnyává alakították.

Jedlik a nehéz időkben sem hagyta el Pestet, bár testvére hívta haza a szülői házba. Amikor Jellachich megkezdte támadását az ország ellen, ő is bekapcsolódott a főváros védelmébe. A 49. évében levő tudós beállt a népfelkelők közé. Naplója szerint már jún. 27-én 40-50 forintért puskát vett, szeptember elején puskaport, puskapor-tartót, megfelelő ruházatot szerzett csákóval együtt. Többször is részt vett a város védelmére készített sáncok ásásában a kritikus szeptemberi napokban, amíg a szept. 29-i pákozdi győzelem el nem hárította a veszedelmet. Később féltő gonddal őrködött szertára felett, bár akkor már kulcsait is elvették tőle. Hentzi Buda ostroma alatt gyújtó és romboló lövedékekkel bombázta Pestet. Ekkor Jedlik - szertári jelentése szerint - "a bombáztatás veszedelmétől a műszereket mentendő, kölcsönzött generál-kulccsal nyittatá fel a szertárt, és annak szereit a bombáztatás alatt nem kevés erőfeszítéssel nagyobb részint a pincébe és az egyetemi épület biztosabb helyeire törekedett menteni a lehető megsemmisülés elől". Az ostrom idején elpusztult Gellérthegyi csillagvizsgálóból kimentett műszereket és könyveket is Jedlik csomagoltatta be és - amikor a hajóhíd újra elkészült - átszállíttatta az egyetem épületébe.

A forradalom leverése után az egyetemi tanároknak is igazolniok kellett magukat a haditörvényszék elött. Jedlik feljegyzései szerint három kérdésre kellett felelniök :

1. Vajon a magyar kormány által kívánt nyilatkozatot Magyarország függetlenségének elismeréséről sajátkezűleg aláírták-e, és volt-e szerepük annak készítésében?

2. Maguk vagy rokonaik kaptak-e polgári vagy katonai hivatalt?

3. A magyar kormánynak szóló hódolóiratot aláírták-e?

Jedlik ezt a hódolóiratot aláírta ugyan, de egyébként nem vett részt a politikai életben, így félévi huzavona után 1850. ápr. 16-án megkapta a felmentést. Honfitestvéreiért érzett bánatában az átvételi elismervény hátlapjára ezeket a szavakat írta: "Reánk nehezültek e szomorú idők, midőn inkább a vak sors, mint az érdem látszik kormányozni a dolgok folyamát". Unokatestvérét, Czuczort, a Riadó szerzőjét akkor már elvitték nehéz vasban a kufsteini fogságba.

Jedlik szerencsésebb volt, újra visszatérhetett a tudományokhoz. 1850-ben jelent meg a Természettan elemei című művének első kötete "Súlyos testek természettana" címmel. (Saját költségén adta ki. "Ha mind elfogna adatni - írja - lehúzván egy negyedét könyvkereskedői honoráriumra, bejönne 3220 forint pengőben, ebből a költségek fejében 1665 forintot lehúzván az egész fáradsági jutalom 1555 pengő forint. Ez ám a keserű kereset".) Ebben a mechanikát és a hangtant tárgyalta a kémia elemeivel együtt ; a kémiának ugyanis akkor még nem volt külön tanára a pesti egyetemen.

Az akadémia az 1845-50 között megjelent természettani munkák közül a nagy jutalomra ítélte érdemesnek és 200 arannyal jutalmazta. 1858-ban a tudományos akadémia rendes tagjává választotta Jedliket. A következő évben meg is tartotta székfoglaló értekezését "A Villany-telep egész működésének meghatározása" címmel. Azzal a feladattal foglalkozott ebben, hogyan lehetne kísérletileg azt a teljes energiát meghatározni, amelyet egy galvánelem egész működése alatt termelni tud. Erre a célra egy összetett voltamétert állított össze, melynek segítségével nemcsak azt a durranó gáz mennyiséget lehet megállapítani, melyet egy telep fejleszteni tud, ha azt egész a kimerülésig működésben tartjuk, hanem annak egy-egy meghatározott időre eső részét külön is megmérhetjük. Így arról is képet kapunk, hogy a telep áramerőssége közben milyen ingadozásokat szenved. Nem szabad elfelejtenünk, hogy akkor még az elem volt az egyedüli áramforrás.

A galvánelemekkel összefüggő kérdések hosszabb időn át foglalkoztatták Jedliket. Ismerve az akkori elemek gyengéit, azoknak tökéletesítését is megkísérelte. A Bunsen-elem módosításából keletkezett a Jedlik-elem. Munkájába Csapó Gusztávot és Hámár Leót is bevonta. Az elemekből készített telepeket az 1855-ös párizsi kiállításra is kiküldték. Csapó Gusztávnak a pannonhalmi kézirattárban levő leveleiből tudjuk - ő utazott ki a kiállításra -, hogy Párizsban szörnyű hanyag módon kezelték az oda küldött műszeres csomagokat; halomszám rakták egymásra a még el nem rendezett tárgyakat. Így nem csoda, hogy a nagy, 100 elemből álló telep annyira tönkrement, hogy csak a szerkezetét lehetett bemutatni. A kiküldött bizottság csak egy kis telepet tudott működés közben megvizsgálni. Ennek hatását erősebbnek találták egy megfelelő Bunsen-telepnél, és bronzéremmel jutalmazták. Stoczek műegyetemi tanár véleménye szerint is "ügyes kezelőnek erős folyamot igénylő kísérleteknél jobb szolgálatot tesznek, mint más ilyen nemű Bécs és Prágából ideérkezett eszközök". Az elemek teljesítményét a következő apróság is mutatja. 1856. augusztus 10-én a bencés fizikus tanárok Pannonhalmára jöttek össze megbeszélésre. Erről Kruesz Krizosztom főapát naplójában így írt : "Az elnökséget Jedlik Ányos vitte, ki rendkívül érdekes dolgokat mutatott be magával hozott készülékeivel. Este az ősmonostor négyszög udvarában 22 elemből álló Jedlik-féle villanytelepet szerepeltettünk. A fény olyan erős volt, hogy dacára a holdtöltének a templom tornya égni látszott, és a szentmártoniak már a hegy felé tartottak, hogy a tüzet eloltsák". Ebből lehet következtetni, mekkora lett volna a hatás, ha Párizsban a nagy, százas teleppel lehetett volna ívlámpákat működésben tartani.

A galvánelemekkel egyidőben, egy sokkal fontosabb probléma megoldásán is fáradozott Jedlik: az ötvenes évek elejétől kezdve küzködött az acélmágneses egyenáramú generátorok tökéletesítésével. Ezzel kapcsolatban úgy látszik már 1858-ban rájött a dinamó elvére, s hamarosan el is készült első gépe, amelyet 1861-ben helyezett el az egyetem szertárában. Ezzel a későbbiekben majd részletesen foglalkozunk.

Jedlik érdeklődését az elektromosságtan mellett már egyetemi tanárságának kezdete óta főleg a fénytan kötötte le. Szelleme irányának megfelelően itt is nem a Fresnel által felvetett elméleti problémák foglalkoztatták, hanem inkább a tüneményeknek minél szebben való előállítása, s az ehhez szükséges eszközök tökéletesítése. Fraunhofer óta vizsgálták a fényelhajlás tüneményeit az optikai rácsok segélyével. Ilyen optikai rácsok készítésére szolgáló osztógépeket többen készítettek, de ezeknek szerkezetét nem ismertették, és optikai rácsokhoz is nehezen lehetett hozzájutni. Ez ösztönözte Jedliket arra a gondolatra, hogy ő is készítsen ilyen osztógépet. Hamarosan munkába is fogott, és a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1845-ben Pécsett tartott VI. nagygyűlésén már be is mutatta az interferencia tüneményeit olyan optikai rácsok segélyével, amelyek az ő osztógépén készültek. Később még tökéletesítette készülékét.

Érdekes, hogy Jedlik naplójának 1854-es feljegyzése szerint "május 26-án sikerült a körök vonalazását villanydelejes géppel hajtani". Jedlik tehát már ekkor az általa feltalált elektromotorral működtette osztógépét. 1860 körül pedig dinamójával, a később ismertetésre kerülő "egysarki villanyindítójával" működtette készülékét.

A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésein sokszor, szívesen szerepelt Jedlik előadásaival. Már az 1841-ben Pesten tartott első ülésen - amikor Tognio Lajos pesti orvostanár a mesterséges ásványvizekről és az ezeket gyártó gépekről adott elő - Jedlik is felszólalt, és az általa gyártott hasonló gép bemutatását ígérte meg a következő gyűlésre. Ígéretét a második nagygyűlésen be is váltotta még ugyanabban az évben, sőt a gyűlés után a közös ebéden mesterséges ásványvízzel és rohitsit utánzó vízzel kínálta a vendégeket. Hogy az érdeklődők a vizek készítéséről is meggyőződhessenek, felfogadott egy napszámost, aki két napon át gyártotta a jégbe hűtött mesterséges savanyúvizet a közönség felüdítésére. Elektromágneses forgóját is ezen a gyűlésen mutatta be Jedlik először a nagyközönségnek.

Jedlik idegenben is tartott előadást, még pedig Bécsben a Német Természetkutatók és Orvosok 32. nagygyűlésén 1856. szept. 16-án. Erre a gyűlésre 1683 hallgató sereglett össze a világ minden tájáról. Jedlik a Bunsen-elem módosításáról értekezett, második előadásának címe pedig "Az elektromágnesek alkalmazásáról elektrodinamikus forgásokban". Annyiban is fontos volt ez a szereplése, hogy módot adott neki sok külföldi tudóssal való eszmecserére. Jedlik neve, mint az első tisztán elektromágneses forgó készülék feltalálójáé, ezen a módon kerülhetett be több múlt századi szakkönyvbe.

Az 1863-64. évben a rektori méltóságra emelte tanártársainak bizalma. Toldy Ferenc üdvözlő szavai szerint : "Nem az idősbség tekintete hívta meg önt e székbe. . . az érdem, az erény s az erkölcsi becs iránti tisztelet az, mely önt a legmagasb méltóságra emelte". Rektori évének végén tartott beszámolójából tudjuk meg, hogy az egyetem tanári testülete "a tanár segélyőket nem számítva" 34 rendes, 4 rendkívüli, 13 magán és helyettes tanárból állott, meg 4 nyelvtanítóból. Míg az előbbi év téli felében 1644 volt az összes hallgatók száma, most 1831. Ezek közül csak 34 rendes és 19 rendkívüli hallgató volt a bölcsészeti karon, a jogin ezzel szemben 942 rendes és 40 rk.

Az 1873-iki bécsi világkiállításon újabb Jedlik-találmány keltett nagy feltűnést, "csöves villámfeszítője". Már régebben arra a gondolatra jött, hogy sűrítőkkel úgy lehetne nagyobb feszültséget elérni, hogy a leydeni palackok telepét párhuzamos kapcsolásban tölti meg, utána a feltöltött sűrítőket sorba kapcsolja és úgy süti ki. Ezt a palackláncolatot és annak elméletét már 1863. szept. 23-án ismertette a Természetvizsgálók szakülésén. A sűrítők kapacitásának növelésére később vasreszelékkel megtöltött üvegcsövek nyalábját használta a leydeni palackok helyett. Így az említett átkapcsolással közel egy millió voltos feszültséget ért el, ami nagy dörgéssel sült ki 90 cm-es szikrában. Ez nemcsak a nézők figyelmét keltette fel; hanem a kiállított anyagot felülbíráló nemzetközi bizottság a nagy Siemens javaslatára egyhangúlag az első, ún. Fortschrittsmedaille-re ítélte méltónak.

Még egyetemi tanárságának utolsó éveiben sem csökkent Jedlik érdeklődése, szellemének találékonysága. Ezt igazolják azok az ügyes készülékei, amelyeket a 70-es években a rezgések összetételének bemutatására alkotott. Tevékenyen dolgozott 78 éves koráig, mikor nyugdíjaztatását kérte. Megvált egyetemi katedrájától, visszatért rendjének győri házába, és ugyanabba a lakásba költözött, ahol több mint 50 évvel azelőtt tanári működését megkezdte. Ma emléktábla jelöli szobáját.

Munkásságának külső elismerése sem maradt el. Már 1868-ban a királyi tanácsosi címet kapta meg "az irodalom és a tudományos művelődés terén szerzett érdemei elismeréséül", 1879-ben pedig a vaskorona rend harmadik osztályának lovagja lett.

Jedlik 17 évet töltött nyugalomban. Ez alatt sem pihent tétlenül, tevékeny szelleme folyton működött. Érdeklődéssel olvasta az újonnan megjelent könyveket, folyóiratokat, bár ő is érezte a mai idők nagy problémáját: a gyors iramban fejlődő fizikai irodalom mindinkább nehézzé teszi a fejlődés szemmel tartását. Amikor egy alkalommal újabb könyvcsomagot kapott, a szemtanúk szerint felsóhajtott : "Bár időt is küldenének mindegyikkel".

A szakirodalom tanulmányozásán kívül Jedlik még élete utolsó éveiben is tervezett új készülékeket. Sajnos Győrött nem talált mechanikust, akire terveinek megvalósítását rábízhatta volna. Pesten és Bécsben kellett gépeihez alkatrészeket készíttetni, ez pedig nagy időveszteséggel járt. Így egyik tervét sem tudta már befejezni. Hatalmas Holtz gépet is kezdett készíteni többek között, amelyet a leydeni palackok helyett az ő csöves villanyszedőivel szerelt fel. Később transzformátorokkal és telefon kapcsolásokkal is foglalkozott.

Még nyolcvanadik évében is igen jó egészségben volt, amit az is mutat, hogy 1879 januárjában csikorgó hidegben részt vett egy nagy vadászaton, sőt rókát is lőtt. 1880-ban kellemes hetet töltött Balatonfüreden "naponként fürdézvén a tóban". Maga szokta elbeszélni, hogy pozsonyi tanárkodása alatt kiesett egy második emeleti ablakból, s eszméletlenül szállították haza. A kezelő orvosa, amikor látta egészséges szervezetét, hosszú és nyugodt öregséget jósolt neki. Ez teljes mértékben be is következett.

Jedlik is érezte az öregkor egy szomorú velejáróját: fiatalságának barátai sorban eltávoztak az élők sorából. Maga írja nyugdíjazása első évében: "Midőn a pozsonyi akadémiából az egyetemre távoztam, arra kértem az ott levő rendtársaimat, hogy őrizzék meg irántam való szeretetüket addig, míg újra visszatérek körükbe. Azok közül, akikhez kérésemet intéztem, már egy sincs életben". Korán itthagyta unokatestvére, növendéktársa, Czuczor is. 1866. szept. 8-án még vidám beszélgetés közben fogyasztották együtt a pesti piaristák ünnepi ebédét, de másnap reggel 8 órakor, amikor Jedlik a ferenceseknél hivatalos szentmiséjére készült, unokaöccse azt a szomorú hírt hozta, hogy Czuczort a kolera gyötri halálra, és semmi remény sincs az életben maradásához. Mire Jedlik szentmiséjét befejezte, Czuczor már nem volt az élők között.

Jedlik egész életfelfogására jellemző, amit halála előtt néhány nappal Acsay győri igazgatónak mondott, amikor az utolsó szentségeket szolgáltatta ki neki : "Kedves rendtárs úr, életem hosszú volt, de a munka sohasem fárasztott. Hová kellene lennünk, ha az Isten a munkára való képességet megvonná tőlünk". Nála a munka csakugyan az a csendes segítőtárs volt, amely egész életén át végigkísérte állandó vigasztalásával. Nagy szenvedélyei sohasem voltak, léha örömöket nem keresett, mindezekért kárpótolta, hogy mindent megtalált munkájában, ami nem robotolás volt számára, hanem örömöket nyújtó életfeladat. Eötvös is megemlékezik róla, hogy amikor egyik rendtársa megkérdezte élete utolsó éveiben, hogy tanulmányai számára miért éppen a fizikát választotta, így felelt: "Látja, minden tudományágban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok, és egyszersmind mulatok, gyönyörködöm is."

Hogy olyan hosszú ideig, egészen késő öregségéig tudott dolgozni, abban nem kis része volt egyenletes, mérsékelt életmódjának. Arra mindig vigyázott, hogy el ne különítse magát a többiek társaságától, hogy különcnek ne tartsák. Maga beszélte el, hogy fiatal tanár korában elkezdett dohányozni, hogy ebben se különbözzék erősen dohányos társaitól, bár ő maga semmi élvezetet sem talált benne. Amikor azonban egyetemi tanár lett, s így kiszakadt a közösség életéből, akkor azután rögtön ,sutba vágta a pipát".

Élete utolsó évtizedeiben sok idejét elvette a levélírás. Panaszkodott, már egy könyvet megírhatott volna, annyi ideje veszett így el. Az volt a szokása - mivel még írógépet nem használhatott - hogy minden levelét, még a kevésbé fontosakat is két példányban készítette el, hogy az egyiket megőrizhesse. Így azután volt elég gondja, különösen mert a sok segélykérő gondoskodott róla, hogy mindig legyen mire válaszolnia. Mindig bőkezű volt, ha máson segíteni kellett. Az volt az elve, hogy kölcsön nem ad, inkább ajándékoz. Nemcsak rokonai részesültek anyagi támogatásában, hanem levelezéséből látható, hogy több jóbarátjának, volt egyetemi tanártársának családját is jelentékeny öszszeggel támogatta. Ehhez járult még a sok ismeretlen segélykérő, akik kitapasztalták jóságát és néha valósággal megzsarolták. Feljegyzései szerint pl. 1881-ben nyolc hónap alatt száznál több segélykérő levél érkezett hozzá, s körülbelül 2000 forintot osztott szét, pedig évi nyugdíja csak 3130 forint volt. Nem csoda, hogy egyszer azt mondotta: "fél, ha már azt látja, hogy a levélhordó közeledik feléje". Akárhányszor magának kellett lemondani valamelyik tervéről, elhagyni tervezett tanulmányútját, meleg ruha beszerzését, csak hogy valakin segíteni tudjon.

Szíves volt mindenkivel szemben. Acsay írja róla, hogy nála az illemszabályok kötelességszámba mentek. Csak azt nem szerette, ha munkájában zavarták. Eötvös is feljegyzi akadémiai emlékbeszédében: "Szíves, udvarias modora dacára megtörtént nem egyszer, hogyha valamelyik rendtársa, neki szórakozást szerzendő, egymás után többször is elment hozzá beszélgetni, a látogatás ismétlésekor az öreg úr már türelmetlenül kérdezte: ,hát az úrnak soha sincsen dolga? Nekem sok dolgom van'."

Nevenapján mindig bőkezűen megvendégelte rendtársait és szívesen részt vett Eötvös szerint az akadémia nagygyűlési lakomáin is. Kedélyesen mulatott ilyenkor közöttük, "csak egy panasza volt, hogy a mai fiatalok nem tudnak már fennhangon beszélni és hogy a szakácsok nem tudják már puhára főzni a húst. Egyébként meg volt elégedve a világ folyásával". A vendégszeretetben bőkezű is tudott lenni, ha úgy érezte, hogy a helyzet ezt kívánja. Egyetemi rektor korában az egész tanári kart vendégül látta, bár a díszebéd 646 forintos költségéhez 400 forintot főapátjától kellett kölcsönkérnie.

Jó szíve könnyen megbocsátott. Szobainasát, aki ellopta és elzálogosította kedves aranyóráját, Hana detektív kezeiből kiszabadította. A történet moráljához tartozik, hogy másnap az inas is, meg az óra is végképp eltűnt.

Hosszú élet jutott osztályrészéül, néhány hét híján 96 évet élt, de szellemi képességei majdnem halála napjáig megmaradtak. Még halála előtt egy héttel teljesen ép elmével vitatkozott fizikai tételekről, bár emlékezete már elhomályosodott, s azt sem tudta, hol van. 1895. dec. 13-án halt meg. Temetésén, tomboló hóviharban Lengyel Béla az egyetem rektora és Tewrewk Emil, a bölcsészeti kar dékánja képviselték az egyetemet és akadémiát. Nyugvóhelye nem lett végleges. 1935. aug. 1-re virradó éjjel exhumálták az orvos szerint alig romlott holttestét, és a megszüntetett belvárosi temetőből az új szabadhegyi temetőbe, a rend sírboltjába szállították át. Néhány év múlva érckoporsója a város által adományozott díszsírhelybe került Győr város nagyjai közé. Sírját most is állandóan virágokkal díszíti a kegyelet.

Az akadémián Eötvös Loránd mondott róla emlékbeszédet az akadémia 1897. máj. 9-i közülésén.

Azt szokták mondani, hogy mi magyarok híresek vagyunk arról, hogyan tudunk ünnepelni. Pedig még lenne tanulni valónk, ha arról van szó, miképpen kell megbecsülni nagy tudósainkat. Oersted életrajzában olvassuk, hogy amikor meghalt, temetési menetében ott volt a trónörökös, a miniszterelnök a miniszterekkel és nagykövetekkel együtt, és több mint 200 000 ember kísérte el utolsó útjára.

Jedlik alkotásai

Az "elektromotor" modellje

Közhely számba megy már, hogy ma az atomkorszakban élünk. Hasonló joggal nevezhetjük a XIX. századot az elektromosság korszakának. 1800-ban állította össze Volta az első elektromos áramot termelő oszlopot, a legcsodálatosabb eszközt - mondta róla Arago -, amelyet ember valaha felfedezett; a század nagy eredményeit pedig betetőzte az 1901-es hír, hogy Marconinak sikerült hullámokkal megvalósítani a drótnélküli összeköttetést Európa és Amerika között. E két terminus között a század zseniális kutatói fokozatosan feltárták az elektromos áram sokféle tulajdonságát, hatását, amelyeknek gyakorlati alkalmazásai megváltoztatták az emberi civilizáció arculatát. Ebbe a munkába a múlt század harmadik évtizedétől kezdve hazánk is bekapcsolódott, jó ideig egyedül Jedlik munkásságával. Hátramaradt iratainak alaposabb ismerete meggyőz bennünket, hogy a szerény anyagi eszközökkel rendelkező fizikai szertárak csendes munkása nemcsak, hogy lépést tartott az európai haladással, de nem egy dologban meg is előzte azt.

Jedlik kezdő tanársága idején két újabb elektromos jelenség keltette fel a fizikusok érdeklődését. Az egyik az áramnak a mágnesre való hatása volt, amelyet Oersted fedezett fel 1820-ban, a másik pedig az ugyanabban az évben felfedezett elektromágnes. Arago és Ampére ugyanis kisérleteik közben azt találták, hogyha acél- vagy vasrudat dróttekerccsel vesznek körül és a tekercsbe áramot vezetnek, akkor a rúd mágnessé lesz. Az Oersted-féle hatás fokozására Schweiger az áramvezetéket egy négyszögletes keret pereme mentén többszörös menetben vezette a mágnes körül, vagyis ugynevezett multiplikátort (sokszorozó tekercset) készített. Ilyen Schweiger-féle multiplikátorral végzett Jedlik is kísérleteket győri kezdő tanár korában, és ehhez kapcsolódik első felfedezése. Erről maga számolt be Hellernek írt levelében, amelynek egyik példánya a pannonhalmi kézirattárban van.

"A villamosdelejességnek tüneményei engemet is leginkább érdekeltek. Miután tanárságom két első éve alatt a természettani folyóiratokban közzétett villamdelejesség tüneményeivel lehetőleg megismerkedtem, részemről a Schweiger-féle multiplicatorba egy a delejtűnél sokkal erősebb villamdelejt alkalmaztam. De mivel az a multiplicator delejes hatása által kitérítve azon helyzetből, melyben hossza a multiplicator huzalainak irányával egyenközű, ott megint nyugvó állapotba jönne, ahol a delej hossza a multiplicator huzalainak irányával épszöget (derékszöget) képez: tehát a végett, hogy azon helyeken meg ne állhasson, hanem a megkezdett mozgást szakadás nélkül folytassa, a multiplicator szerkezet úgy módosítandó, hogy a villanydelejen létező huzaltekercsben a villamfolyam az ellenkező irányúra változzék ott, ahol a villamdelej hossza a multiplicator huzalainak irányával épszöget képez."

Az áram irányának megváltoztatására Jedlik egy fakorongba két koncentrikus gyűrű alakú csatornát esztergályozott, amelyekbe higanyt töltött. A belső gyűrűt a sokszorozó huzalra merőlegesen elhelyezett fapöcökkel két részre választotta. Az egyik félgyűrű az áramforrás egyik, a másik az áramforrás ellenkező sarkával volt összekötve. A forgó elektromágnes drótjának szabad végei az egyik, illetőleg a másik félgyűrűbe nyúltak bele. Így forgás közben az elektromágnes áramának iránya a sokszorozó tekercsének irányára merőleges helyzetben ellenkezőre változott. Ennél a kapcsolási módnál tehát a külső gyűrűnek nem volt szerepe. Egy másik fajta kapcsolásban a külső gyűrű és az egyik fél belső gyűrű egymással és az áramforrás egyik sarkával volt kapcsolatban, a másik belső fél gyűrűben pedig nem volt áram. Ilyenkor tehát csak egy félfordulatig kapott az elektromágnes áramot, a másik félfordulatban csak a lendület vitte tovább a forgó részt. Egy másik megmaradt kis motornál mindegyik körcsatornát ketté osztják a keretre merőlegesen beékelt fapeckek, de csak a bal oldali belső és a jobb oldali külső vályúba torkollik egy-egy áramvezető. A forgórész tehát itt is csak minden második félfordulatnál zárja az áramkört, a közbeeső időben itt is csak a lendület mozgatta. Ezt a motort tanulmányozta részletesebben Verebély, elkérve Pannonhalmáról, ahol akkor őrizték.

Éppen előadásra ütött az óra, amikor Jedlik - emlékezete szerint - az első ilyen gépecskével elkészült, és a forgás megindult. Órára kellett mennie, így nem volt alkalma készülékét további működésében megfigyelni. De leírhatatlan volt az öröme, amikor óráról visszatérve kis elektromágneses forgóját még mindig mozgásban találta.

"Midőn az imént tárgyalt villamdelejes forgó mozgásra való készüléket - folytatja levelét Jedlik - 1827. és 1828. évek alatt jó eredménnyel létrehoztam, akkor még nem lehetett hasonló szerkezetű villamdelejes készülékeknek, vagy azok segítségével mások által tett kísérletek leírását a kezemnél létezett Schweiger's Journal für Physik und Chemie, Gilbert und Poggendorff Annalen der Physik, Baumgartner's und Ettingshausen's Zeitschrift für Physik und Mathematik, Dingler's Politechn. Journal és Gehler's Physikal. Wörterbuch címü folyóiratokban találni és olvasni. Ezen körülménynél fogva részemről azon a véleményen voltam, hogy a leírt villamdelejes készülékeknek és alkalmazási módjuknak én volnék a feltalálója. De csak a magam egyéniségére nézve, mert mint kezdő természettani tanárnak volt alkalmam azt tapasztalni, hogy némely természettani tünemények, melyekre csak saját belátásom és kutatásom által jöttem, másoknál már jóval előbb ismeretesek, de nekem nem volt időm és alkalmam azokról tudomást szerezni. (...) Jelenleg már bajos volna a feltalálási prioritás miatt bárkivel vitakozni, mindamellett arról nem kételkedem, hogy a Ritchie nevezetű londoni órás a villamdelejes forgonyoknak és a villamdelejesség hatása által eszközölhető forgási mozgásoknak feltalálója nem lehet."

Ferenczy Viktor győri bencés tanár, a legalaposabb Jedlik-monográfia szerzője, Jedlik hagyatékában megtalált egy kis puhatáblás 58 oldalas füzetet, címlapján ezzel a felírással: "Ordo experimentorum in usum Praelectionum suarum concinnatus ab Aniano Jedlik O.S.B. in Collegio Jaurinensi professore Anno 1829". Vagyis "Kísérlet Anno 1829". Vagyis "Kísérletek sorozata, melyet saját előadásaiban való felhasználásra állított össze Jedlik Ányos Szent Benedek-rendi tanár a győri kollégiumban 1829-ben". Összesen 292 kísérlet szerepel ebben és a 290. így szól: "Una drata electromagnetica circa aliam pariter electromagneticam motum rotatorium continuum concipere potest", azaz : "Egy elektromágneses drót egy hasonlóan elektromágnes körül folytonos mozgást foganatosíthat". Ugyancsak Ferenczy találta meg Jedlik hagyatékában azt az ívet, amelynek címe: "Pretia rerum in Usum Musaei Jaurinensis curatarum". Magyarul : "A győri múzeum használatára szerzett eszközök értéke". Évszám nincs ezen a Jedlik kezeírásával készült jegyzéken, de minthogy Jedlik 1831 tavaszán Győrböl Pozsonyba távozott, ennek előbb kellett készülnie. A jegyzék IV, tétele: "Magnes artificialis intra multiplicatorem rotandus", azaz: "Sokszorozón belül forgó mesterséges mágnes". Csekély ára, 3 forint 48 krajcár, mutatja hogy a készüléket Jedlik maga állította össze, csak az anyag ára szerepel.

Ez a két adat döntően bizonyítja, hogy legkésőbb 1828-ben Jedlik már elkészítette az első elektromotort. Verebély professzor megállapítása szerint Jedlik két új elemet vitt bele a szerkezetbe: az egyik az acélmágnes helyébe lépő elektromágnes, a másik a higanyvályús kommutátor. Szerinte is igazoltnak tekinthetjük, hogy az első, tisztán elektromágneses kölcsönhatás alapján működő forgókészülékek alkotója valóban Jedlik Ányos volt.

Az eredeti egyszerű készülékekből több változat is megmaradt. 1927-ben a világ leghíresebb fizikusai, köztük 11 Nobel-díjas tudóssal, Volta emlékezetére ünnepi gyűlésre jöttek össze Comói-ban. (Ezen ismertette többek között Bohr az atomfizika híres komplementáris elméletét.) A magyar posta akkor elkérte Pannonhalmáról az akkor még ott levő Jedlik-motort, és szept. 12-én, amikor az elektromosság gyakorlati alkalmazásairól tárgyaltak, a kis készülék is bemutatásra került.

Jedlik - mint a már idézett szavai mutatták - nem gondolta, hogy új dolgot fedezett fel, ezért nem tette mindjárt közzé felfedezését. Csak 1841-ben mutatta be először az elektromágneses forgót a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésén. Ezenkívül az 1856-os bécsi előadásra is készített több kis gépet, és ezekkel kapcsolatban beszélhetett első felfedezéséről. Ez adhatott alapot ahhoz, hogy akkoriban több külföldi fizika is felemlítette találmányát. Így Guillemin könyve (magyar fordításban is megjelent: A mágnesség és elektromosság. Term. Tud. Társ. 1858.), és a Pfaundler-től átdolgozott Müller-Pouillet fizika (Neunte Auflage, 1897). Ez a III. k. 650. p. ezt írja: "Az elektromágneses motorok feltalálójának általában Dal Negro-t mondják (1934), de ilyet Jedlicka professzor (téves írással Jedlik helyett) már 1829-ben készített". Bartoniek Géza az Eötvös Collegium akkori igazgatója azt írja Saly Brunó bencés tanárhoz 1897-ben írt levelében (pannonhalmi kézirattárban): "Reitlinger a bécsi 1873-iki kiállítás Berichtjében azt írta: "Már 1829-ben kitalált Jedlick professzor Pesten egy elektromotort, amely az elektromágnes fontos hatását az erőgép javára igyekezett értékesíteni".

Jedlik nemcsak időben előzte meg Dal Negrót az elektromágneses forgó feltalálásában, hanem készüléke praktikusabb is volt, mint a riválisáé. Dal Negro ugyanis első készülékénél elektromágnes ellenkező sarkai közé függesztett fel egy acélmágnest, amely ide-oda lengett az elektromágnes sarkainak vonzó és taszító hatása következtében, ha az elektromágnességet létrehozó áram irányát alkalmas módon periodikusan változtatta. Ezért a gőzgéphez hasonlóan még egy külön mechanikai szerkezetre volt szüksége, hogy a lengő mozgást forgó mozgássá alakítsa. Ezzel szemben Jedlik készülékében a dróttekercsben folyó áram az elektromágnest közvetlenül forgó mozgásba hozta. Ezen az alaptípuson kívül Jedlik még olyan elektromágneses forgót is készített, amelynél az elektromágnes állt szilárdan, és akörül forgott az áramvezető tekercs, egy harmadik szerkezetnél pedig egy mozgó elektromágnes forgott egy nyugvó elektromágnes felett.

A tisztán elektromágneses forgást Jedlik után csak 6 évvel később valósította meg Jakobi Móritz, aki 1834-ben mutatta be motorát a párizsi akadémia előtt. Ez sugarasan elhelyezett 12-12 szembenéző elektromágneses patkóból állott, amelyek között 6 pár rúd alakú elektromágnes forgott, megfelelő kommutátook felhasználásával. Ez tehát a Jedlik-féle harmadik megoldásnak felelt meg. Ez volt az első motor, amit már gyakorlatilag is felhasználtak, Jakobi 1838-ban csónakot hajtatott vele felfelé a Néván. A szükséges áramot 128 Grove-elem szolgáltatta, s a 12 személyes csónak 4 km-es óránkénti sebességgel haladt. A gép azonban csak 3/4 lóerőt tudott kifejteni, s a csekély eredmény annyira elkedvetlenítette Jakobit, hogy célszerűtlennek nyilvánította hogy az elektromosságot ipari célra alkalmazzák. Kísérletei 60 000 frankba (mai pénzben kereken egy millió forintba) kerültek, amit Miklós cár fedezett.

Jedliknek ennyi pénz nem állt rendelkezésére, de azért - talán Jakobi példájának hatására - 1841- 42-ben közel 1000 forintos költséggel saját tervei szerint nagyobb villamos mozdonyt készített. Ez a ráhelyezett áramforrással - elemekkel - együtt több mint másfél mázsát nyomott. Nem tudjuk, később mi lett belőle ? A győri gimnázium szertárában is van egy Jedlik-féle motorral felszerelt kis villamos ősmozdony. A rajta levő felírás szerint Pesten készítette Csomortányi Elek, aki Jedlik egyik mechanikusa volt. A 4 keréken járó mozdonyt ráhelyezett akkumulátorral most is meg lehet indítani, a kis kocsi szép lassan halad előre, fogas áttétellel. A gép szerkezete lehetővé teszi, hogy a motor ne csak a mozdony asztalkáján levő forrásból kapjon áramot, hanem két sínről is, amelyet via ferrea (vas út) néven említ Jedlik feljegyzése.

Mindaddíg, amíg csak elemekből lehetett áramot kapni, az ilyen próbálkozások kilátástalanok voltak, semmiképpen sem lehettek gazdaságosak. Hiszen az elemekből előállítható villamos energia mintegy 20-szor drágább volt, mint a gőzenergia, amelyet a gőzgépek felhasználtak.

Befejezésképpen megemlítjük, hogy az újabb könyvek nem említik már Jedlik nevét az elektromotorral kapcsolatban, hiába volt a Comói-i kiállítás. Pl. Percy Dunsheath 1962-ban megjelent "A History of Electrical Engineering" című munkájában nem találjuk az elektromágneses jelenségek úttörői között Jedlik nevét. A magyar tudományosság további feladata marad Jedlik eredményeinek külföldi ismertetése.

A szódavízgyártás

Jedlik győri működését egy másik találmánya is emlékezetessé teszi, 1828-ban felfedezte a szódavíznek és mesterséges savanyúvíznek iparilag is használható készítési módját. Már az életrajzában említett cikke elején írja, hogy Gilbert Annalen der Physik 12. kötetében olvasott róla, hogy Genfben Paul és Goffe már 1789 óta állít elő savanyúvizet, de a készítési módot titokban tartották. Magyarországon szódavizet akkor még nem gyártottak. Ezért gondolt arra, hogy ő is megpróbálkozik a problémával. Olyan készüléket állított e1ő, melynek segítségével csekély költséggel lehetett vizet szénsavval telíteni. Készülékét a bécsi Zeitschrift für Physik und Mathematik című folyóiratban ismertette.

Eljárása lényegében a következő volt. Kénsavat oldott fel kétszerannyi mennyiségű vízben egy rézhengerben, amelynek fala több atmoszférás nyomást is kibírt. Azután a kénsavas vízbe szódát vagy finoman szitált fahamut szorított bele kézi emelővel. A rézhengerben szénsav fejlődik ilyenkor, s ezt a több atmoszférás gázt vízzel telt hengerekbe engedte. Hogy az adszorpció nagyobb arányú legyen, a készüléket, amely tengelye körül foroghatott, ide-oda forgatta. Így kapott szódavizet, vagy pedig mesterséges ásványvizet készített, ha előzőleg megfelelő arányban különféle ásványi anyagokat kevert a vízbe.

Arra is gondolt, hogy a szénsavveszteség elkerülésére az edény aljáig érő csövön át fejtse le a telített vizet. Így tulajdonképpen a mai szódavizes üveg szerkezetének felfedezője is volt. Győrött az első nyáron 150 üveg ásványvizet készített ezzel a készülékkel, és saját feljegyzései szerint az mindenkinek ízlett. Említettük már, hogy 1841-ben a pesti vándorgyűlésre összejött orvosokat és természetvizsgálókat is megvendégelte vele. Tapasztalta, hogy a hosszú utakon, rázós szekéren szállított természetes víznél az ő készülékéből jobbat kap, ezért ajánlotta a forrástól távol lakóknak a mesterséges ásványvizet.

Eötvös emlékbeszédében idézi Jedlik szavait: "Ne gondolja valaki, hogy az előállítási költségek nagyok, s ezért a felfedezés, mint sok más a gyakorlatban kivihetetlen volna. Ötven palack Rohitsi-víz (az üveget és fáradságomat nem számítva) nekem bécsi értékben 10 forintomba került, tehát egy palack 12 krajcárba, egy palack Egri víz pedig csak 3 krajcárba, holott nálunk az elsőt 48 krajcárért, a másodikat pedig 36 krajcárért árulják". Ehhez Eötvös hozzáfűzte: "De azért bármily jövedelmező üzletnek mutatkozott a savanyú vizek mesterséges gyártása, Jedlikből még sem lett szódavízgyáros". Ebben Eötvösnek nem volt teljesen igaza. Jedlikben nemcsak a feltaláló tehetsége volt meg, hanem a gyakorlati alkalmazás iránt is volt érzéke. Fennmaradt pénztárnaplói szerint 1841-ben Pesten egy kisebb szódavízgyártó üzemet létesített. Vett hozzá 7458 db üvegpalackot, dugót, kénsavat stb. Elszámolása szerint 1842-ben 5 napszámos dolgozott üzemében 259 napon át. MiveI nem az anyagi hasznot kereste, azért a vállalkozást hamarosan rokonainak adta át.

Osztógép. Optikai rácsok

Az elektromosságtan mellett a fénytan tett jelentősebb előrehaladást a XIX. század első évtizedeiben. Egy politikai esemény is érdekes módon belejátszott ebbe. Amikor 1815-ben Napoleon visszatért Elba szigetéről, Fresnel nem volt hajlandó uralmát elismerni, s ezért felfüggesztették mérnöki állásából. Így váratlanul néhány szabad hónaphoz jutott, amelyeket egészen a tudományba való elmélyülésre használhatott. 1815-től 1823-ig jelentek meg klasszikus munkái, amelyekkel a hullám-elméletet biztos alapra helyezte, s megalapítója lett az elméleti fénytannak. A további vizsgálódások a tőle kijelölt irányban folytatódtak. Jedlik nem az elméletet fejlesztette tovább, hanem a szükséges kísérleti eszközök előállítása lett a célja. Már említettük, hogy az optikai rácsok gyártására való külföldi törekvések ösztönözték, hogy maga is készítsen osztógépet. Ez már 1845 előtt el is készült.

Gépének lelke egy finom csavar, amely a hozzátartozó fogaskeréknek egy-egy fokkal való tovaforgatásakor a milliméternek csekély tört részével juttatja előre a karcoló készüléket. Eredetileg két csavar tartozott hozzá, amelyekben egy csavarmenet magassága 1 1/3 mm, a hozzájuk tartozó fogaskerekeknek 100, illetöleg 200 foga volt. Így ezzel a berendezéssel 75, illetőleg 150 vonalat lehetett húzni egy mm-es közre. Miután ugyanis a fogaskerék fordulata után az üveglap újra visszahúzódott, az író szerkezet gyémánt tűvel újra egy finom vonalat karcolt az üveglapra. Mivel a régebbi osztógépek 300 - 400 vonalat is adtak egy mm-re, nyilvánvaló, hogy Jedlik célja nem annyira a beosztás sűrűsége volt, mint inkább a karcolások egyenletessége, hogy a Fraunhofer-vonalak minél tisztábban jelentkezzenek a Nap színképében.

A gép később sok módosításon ment keresztül. Jedlik írja a munkanaplójában: "Nuss mechanikus által készített gép 1854. máj.11-ig igen sok módosításon keresztül menvén legalább is 1200 pengőbe került, míg végre máj. 11-én csakugyan teljesen jó eredményt adott. (...) Május 26-án sikerült a körök vonalazását villamdelejes géppel hajtatni". Ekkor ugyanis Jedlik már nemcsak egyenes vonalú, hanem körös rácsokat is készített. 78 mm átmérőjű körvonalakat húzott Jedlik a négyzetes üveglapra, és ebből kiindulva 160 koncentrikus kört karcolt minden mm-re. Körvonalas rácsokat már Fraunhofer is készített.

Az osztógép munkáját önműködően végezte az elektromos gép által mozgatva. Nagyon érdekes látvány volt, amint a gépezet a karcoló tűt újra meg újra felemelte, az üveglapot közben újra visszatolta, és az újra leereszkedő tű az üveglapra vonalat húzott. Több órára is magára lehetett hagyni a beállított szerkezetet, az nagy pontossággal magától végezte munkáját.

1854-től 1860-ig újabb 1043 forintot fizetett Jedlik Nussnak a gépen végzett módosításokért, de utána már nem sokáig használta azt. 1863-ban a gép tisztítását nagy könyörgésre egy vándor mechanikusra bízta, de ez a gép szétszedése után összelopta, ami értékhez a szertárban hamarosan hozzájutott, s megszökött. Ez annyira elvette Jedlik kedvét, hogy gépét többé össze sem állította, hanem különálló darabjait belerakta egy ládába, és félretette. Így vitte magával Győrbe is, amikor nyugalomba vonult, hiszen saját pénzéből csináltatta.

Jól működő osztógépén kívül jó optikai rácsok készítéséhez megfelelő bevonattal ellátott üvegre volt szüksége. Ezzel is sokat vesződött Jedlik. Maga írja: "Több évig tartó kimondhatatlan időáldozatba kerülő és a türelmet a végletekig erőltető kutatásaim után végre sikerült 1860-adik évi február 12-ikén estve 8 órakor a sűrűen (legfeljebb 4000 vonalat számítva 1 hüvelykre) megvonalazandó üvegek bevonására kellő tulajdonságokkal bíró gyantaféle anyagot felfedeznem". Utána részletesen ismerteti a szükséges anyagokat. Később még tovább tökéletesítette eljárását.

Rácsainak a megfigyelőre kifejtett hatását érdekesen világítja meg Kruesz Krizosztom Jedlikhez 1855-ben írt levele. A Bach-korszakban Klumann tanácsos nézte meg a pannonhalmi szertárt. "E nagyon fennhéjazó férfiú, aki a magyarnak tudományosságáról tudni sem akar, ki, mint a németizáló pártnak feje a magyar szónak tanintézeteinkből szándékolt kitiltását azzal indokolta, "a magyar nem írt még tudományos művet, melyet idegen nemzetek lefordításra méltattak volna", e férfiú a múzeumba is úgy lépett be, hogy arcán a hivatalos megvetés és elfogultság gúnymosolyát láttatá. "Szabad-e - mondám - egyik társunknak, Jedlik egyetemi tanárnak vonalzott üvegeit bemutatnom" ?. . . Kezébe veszi az üvegeket, midőn én hirtelen gyertyát gyújtaték és az ablakokat bezáratám. Mily meglepetéssel állott ott a büszke ember! Az üvegeket 10 percig ki sem adta kezéből. Ilyesmi még nem került elém, így szólt végtére, s más ember lett belőle".

Jedlik maga is azt írta Gothárdnak, a herényi csillagásznak, hogy rácsai igen kapósak voltak, mert élénkebb elhajlási képet adtak, mint bárki más által készítettek. Ettingshausen bécsi egyetemi tanár, és más fizikusok is, még az amerikaiakat sem véve ki, örültek, ha ilyenhez juthattak. Valószínűleg Párizson keresztül terjedt el a rácsok ismerete. Csapó Gusztáv írja Párizsból Jedliknek, hogy Duboscq (ismert párizsi optikus) kísérleteket tett Jedlik üvegeivel, igen megelégedett velük és ajánlotta magát az eladásuk lebonyolítására. Két év múlva sürgető levelet írt Csapó: "Duboscq Főtisztelendő úr vonalazott üvegeiből mentől többet szeretne kapni, és állítja, hogy jó áron tudná eladni". A rács áráról, s hogy mennyi kelt el belőle, nincs Jedlik iratai közt feljegyzés.

Érdekes az osztógép további sorsa. Győrött Palatin Gergely a pannonhalmi tanárképző főiskola tanára elkérte Jedliktől és Pannonhalmán nagy fáradsággal összerakta. Több évtizedes munkájával tovább tökéletesítette a gépet, s végül már 2093 vonalat karcolt vele egy mm-re. Magyarország sok tanintézete kapott olyan rácsokat, melyek ezzel a Jedlik-Palatin géppel készültek. Fröchlich Izidor, a Pármány-egyetem egykori tanára is ilyen rácsokkal végezte az elhajlított fény polarizációjára vonatkozó vizsgálatait 1876-ban. Használt eredeti Jedlik rácsokat is, de 1903 nyarán, amikor Fröchlich több napon át Pannonhalmán tartózkodott, számára Palatin több rácsot vonalazott. Olyant is, amilyent Fröchlich tudomása szerint akkor még sem Chapman, sem a világhírű Rowland nem vonalazott.

Az emberi sors különös megismétlődése, hogy Palatin Gergely hirtelen halálakor az osztógép éppen olyan szétszedett állapotban maradt hátra, ahogy ő átvette. Csak nagy munkával lehetett összerakni.

Pogány Béla "A százesztendős elektromotor" című cikkében azt írta az osztógépről: "Nagy jövővel biztató kezdet volt, azonban nem lett folytatása, valószínüleg az anyagi eszközök hiánya miatt. Pedig egészen biztos, hogy azok az összegek, amelyeket a berendezés tökéletesítésére kellett volna fordítani, bőven gyümölcsöztek volna anyagilag is, ha meggondoljuk, hogy a néhány évtizeddel ezelőtt üzemben volt rácsosztógépek ma egynek kivételével már nem működnek, és ma egy kutatómunkára alkalmas nagy és jó Rowland-rácsot semilyen áron sem lehet kapni".

Megemlítjük még, hogy mikor az osztógép Pestre került, a Műv. Min. Műszaki Emlékeket Nyilvántartó és Gyűjtő Csoportjának mérnöke, Opitz László azt újra rendbe hozta, s ma kifogástalanul működik.

Jedlik fénytani munkásságával kapcsolatban még a Fresnel-féle tükörkísérlet módosításáról is kell beszélnünk. Fresnel berendezésében közel 180° -ra állította a két tükröt, s a tapasztalat szerint ezek helyes beállítása elég nehéz feladat. Ezért tért át Jedlik egy újabb berendezésre, amelyben a tükrök közel 90^o-ra állnak egymáshoz, "ezekkel az eredmény könnyebben és biztosabban eszközölhető". Jedlik erről csak magyar nyelven számolt be, ezért a külföldi szakirodalom nem neki, hanem Michelsonnak tulajdonítja. Drude pl. ezt írja: "Michelson két egymáshoz közel 90^o-ra álló tükröt használ, aminek az az előnye, hogy nincs szükség beállításra, ami a Fresnel-féle tükörkészülék használatát oly sokszor megnehezíti".

A Jedlik-elem

A XIX. század első felében áramforrás gyanánt gyakorlati célra csak az elemeket lehetett használni. Az ezekből összeállított telepek azonban csak ideig-óráig szolgáltattak áramot, de akkor sem egyenletesen és kellő erősséggel. A hibákon sokan igyekeztek javítani, azért a galvánelemek sokféle típusa alakult ki. Jedlik is bekapcsolódott a kutatók sorába. A Grove és Bunsen elemekkel való kísérletezései során látta meg a tökéletesítés útját. A savakat szétválasztó cellák ellenállását kisebbíteni kell, s a drága szénlemezeket házilag olcsóbban kell előállítani. Az első lépés az volt, hogy agyagcellák helyett villamos papírt kezdett használni. (Később a javított agyagcellákat is használta.) 1864-ben tették Böttgein és Schönbein közösen azt a felfedezést, hogy bizonyos szerves anyagok, gyapot, papír stb., ha egyideig salétromsavba, aztán vízbe áztatjuk őket, azt a tulajdonságot veszik fel, hogy a salétromsav további hatásának ellenállnak, s gyenge dörzsölés hatására is erős villamos hatást mutattak. Innen a villamos papír elnevezés. Jedlik 1852-ben kezdett azzal foglalkozni, hogy akkor még igen tökéletlen agyagcellák helyett ilyen villamos papírt használ a Bunsen elemben a salétromsav és kénsav elválasztására. Munkájába bevonta Csapó Gusztávot és Hamar Leót is. A velük közösen kiállított irat szerint Jedlik munkája volt: "1. a szénlemezek készítésének találmánya, 2. a szénlemezek beragasztására kellékelt Stearinin és Cerinin készítésének találmánya, 3. a rámákhoz kén és Colcotár keverék alkalmazása, 4. a rámák bevonásához a Schönbein-féle villampapír alkalmazása, 5. a Cerininnek szénlemezek beragasztására mikénti alkalmazása, 6. az elemek összekötése porcelán és gummielasticum nélkül, 7. a cellából kifejlendő légéleg elvezetésére vagy elnyelésére szolgáló szerkezet, 8. az elemek működtetésére légsav helyett chilisalétromnak alkalmazása".

Az elemek előállítására kisebb vállalatot állítottak fel, valószínüleg a Kerepesi út 4. szám alatt volt "közös gyáruk". Készítményei között szerepel pl. ez a tétel: "1854. június folyamán elkészült delejvillamos mozgony 77 pengő forint 69 krajcár". Ezt a kisebb villamos mozdonyt hajtották először Jedlik elemekkel; kár, hogy nem maradt fenn. A részletes vizsgálat azt mutatta, hogy az elemeknek aránylag kicsiny a belső ellenállása és Jedlik mérései szerint a 10-es telep által működtetett ívlámpa 150-180, a 20-as telepé 542-600, a 30-asé, 1948-2183, a 40-esé 3336-3600 gyertyafényt adott. A mértani arányban történő növekedés miatt Jedlik arra következtetett, hogy "száz elem milliom gyertyánál is többet világítana". A 100-as telepet az 1855-ös párizsi világkiállításra készítették, de az idő rövidsége miatt nem volt idejük itthon kipróbálni, s a szállítás közben, mint már említettük, összetörött.

A párizsi vállalkozásnak annyi eredménye volt, hogy ott is felállítottak egy kisebb gyárat, s megmaradt feljegyzések szerint báró Varicourt is belépett a vállalatba, 2600 frankot be is fizetett. Az elem szabadalmát nemcsak a Monarchiára, hanem Anglia, Franciaország és Belgium területére is megszerezték. A Természettudományi Társulat 1857. dec. 5-iki ülésén Szabó József beszámolt arról, hogy "Jedlik galvánelemeit Párizsban Duboscq használja az electriticai világítás előállítására szolgáló igen jeles készülékekhez (ívlámpák) pile hongroise nevezet alatt". A párizsi vállalkozás nem hozott kellő anyagi hasznot, azért 1858-ban megszűnt. A Pesten készült legnagyobb telepet Ettingshausen vette meg - 40-es telep volt - a bécsi fizikai intézet részére, s azzal annyira meg volt elégedve, hogy levele szerint azt a bécsi tudományos akadémia előtt szándékozott ismertetni. 1858. júl.17-én 20 db., augusztusban pedig l5 elemet szállított a pesti üzem Konstantinápolyba 133 pengő 27 krajcárért. Mint utolsó vevő Fromhold doktor szerepelt 1859. decemberében.

A dinamó-elv. Az egysarkú villanyinditó

Már említettük az előzőkben, hogy Jedlik már az ötvenes években kezdett az akkori egyenáramú generátorok tökéletesítésével foglalkozni. Korábban már mások is gondoltak rá, hogy a hatás növelésére jó lenne acélmágnes helyett elektromágnest használni. Sinsteden pl. 1851-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy jó lenne több gépet összekapcsolni, és az első gépbe termelt áramot a második gép mágnesének tekercsébe vezetni, a másodikét a harmadikba, s ha ezt folytatjuk, az utolsó gép mágnese már erős áramot termel. Ezzel szemben Jedlik zseniális gondolata az volt, hogy nincs is szükség több különböző gépre, hanem egyetlen géppel is elérhetjük ugyanezt a hatást. Ha ugyanis gépünkben elektromágnest használunk, ennek vasmagjában mindig van annyi remanens mágnesség, hogy azzal a tekercsben gyenge áramot lehet indukálni. Ha ezt az áramot újra az elektromágnes tekercsébe vezetjük, annak mágnessége erősödik, tehát erősebb áramot indukál. Ez tovább folytatódik egy bizonyos határig a mágnes telítettségéig - s végül is erős áramot kapunk gépünkből. Ez a dinamó elve. A külföldi, különösen a német fizikai irodalom Siemenset tartja a dinamó felfedezőjének, aki 1867. jan. 17-én fejtette ki a berlini tudományos akadémia előtt a dinamó elvét. Az angolok Wheatstone-re hivatkoznak, aki kb. 4 héttel később tartott hasonló tartalmú előadást. De Jedlik prioritása mindkettővel szemben kétségtelen.

(Carl Müller lakatos 1906-ban levelében következőképpen számolt be Werner Siemens fiának a dinamó felfedezéséről: 1866. szept. 16-20-ika körül jött hozzám egy késő délutáni órában nagy tiszteletben álló főnököm - akkor én művezető voltam a Siemens und Halske cégnél - hogy a szokásos technikai részleteket megbeszélje velem. . : ezen alkalalommal felhívta figyelmemet, hogy az induktor hatásának jelentősen növekednie kell, ha a permanens acélmágnes helyett elektromágnest használunk, amelynek tekercseit egy telepből látjuk el árammal. Nagy buzgósággal fogtam a munkához. Alig lett kész a készülék, és alig végeztük el az első kísérleteket, amikor a főnöknek kísérletezés közben az a gondolata támadt, hogy kikapcsolja a telep áramát, és a készülék elektromágnesét a saját maga által termelt árammal táplálja. Rögtön végre is hajtotta a szükséges kapcsolást. A hatás meglepően nagy lett. Villámlásszerűen érezte mindenki a megtett lépés nagyszerűségét, anélkül, hogy sejtette volna, milyen célokhoz vezet ez majd. "Ich kam, sah und schrieb". Augenzeugenberichte aus fünf Jahrtauaenden. Herausgegeben von Martin Wein.1964. Deutscher Taschenbuch Verlag. 331-332 p.)

A pesti egyetem fizikai szertárának leltárában Jedlik kezeírásával a következő bejegyzést találjuk: "Egysarki villamindító (Unipolar-inductor). Kigondolva lőn Jedlik Ányos által, elkészítve pedig Nuss pesti gépész műhelyében. Beszerzési ideje 1861. Ára 114 forint 94 kr." A készülékhez, amelyet az egyetem szertárában őriztek meg, Jedlik használati utasítást mellékelt, amelyben világosan kifejezi a dinamó elvét : "... a delej forgatása folytán a sokszorozó huzalban villanyfolyam indíttatik, mely a forgatott delej tekercsein átmenvén, a delejt erősebbé teszi, ez pedig ismét erősebb villamfolyamot indít s. i. t.".

A leltár bejegyzése kétségtelenül bizonyítja, hogy 1861-ben már bizonyosan készen volt a gépe. Saját visszaemlékezései, régi kéziratainak maradványai, mechanikusának állítása szerint már az ötvenes évek elején foglalkozott a gondolattal. Valószínüleg már 1856-ban megfogalmazta az önerősítés elvét, de ez nem bizonyítható. Az azonban kétségtelen, hogy legalább 6 évvel megelőzte Siemenset.

Érdekes, s bizonyos fokig rejtély, hogy Jedlik senkinek sem beszélt dinamójáról. Ezt mutatja pl., hogy rendtársa Fehér Ipoly fizikai tankönyvében 1871-ben megemlékezik Jedlik optikai rácsairól, de a dinamó felfedezőjének Siemenset mondja. Klupathy Jenő egyetemi magántanár 1890-ben a Természettudományi Társulat szakülésén bemutatta ugyan Jedlik "dinamó-elektromos gépét", de azért még 1893-ban, amikor a Math. és Physikai Társulat első rendes közgyűlésén a megjelent tagokat Eötvös a szertárban kalauzolta, a felvett jegyzőkönyv Jedlik alkotásai között csak a villamfeszítőt említi. Hankó Vilmos, aki 1894-ben a Természettudományi Közlönyben "Egy elfelejtett magyar találmány" címen írt Jedlik szódavízkészítő gépéről, azt javasolta, hogy a milléniumi kiállításon be kellene mutatni, Jedlik elektomágneses készülékét, osztó- és szódavízkészítő gépét", de a dinamóról nem beszélt. Acsaynak a szent Benedek-rend győri gimnáziumának értesítőjében írt megemlékezése említi meg először a dinamót, majd Eötvös az akadémián tartott emlékbeszédében ismertette részletesen a dinamó feltalálását. A Volta-centenáriumkor rendezett comói kiállításon az elektromotor mellett Jedlik dinamója is ott szerepelt. Már a külföld is kezd tudomást szerezni róla : Derry and Trevor I. Williams "A short History of Technolgy" (Oxford 1960) a 614. lapon ezt írja: "Tényként állítják, hogy már 1861-ben Jedlik magyar fizikus alkalmazta a (dinamó) elvet Budapesten egy kísérleti gépben. Ennek az állításnak részletei nem érdekelnek minket itt, ahol elég megállapítanunk, hogy az öngerjesztés elve már erősen megalapozott volt 1866-ban". Előzőleg arról beszélt a könyv, hogy 1866 körül többen felismerték a dinamó elvét. Az ötkötetes angol "History of Technology" is megemlékezik Jedlik dinamójáról.

Jedlik gépe más szempontból is újság volt. Az akkoriban kialakult gépeken a mágnes váltakozó - északi és déli - sarka előtt forgott a tekercs, s így váltakozó áram keletkezett, amelyet külön szerkezettel kellett egyenáramúvá tenni. Ezzel szemben Jedlik az első unipoláris dinamót alkotta meg, ahol szellemes kapcsolással egy fajta, ugyanazon irányú mágneses tér termeli az áramot, amely így tökéletes egyenáram. A nehézség az, hogy az állandó irányú mágnesmező minden benne mozgó vezetőben ugyanazon irányú elektromos erőt indukál, ezért a vezetők sorbakapcsolásánál az összekötő vezetőt ki kell venni a mágnes hatása alól. Különben a zárt kör egyik felében gerjesztett feszültség ellene dolgozik a másik félkörben indukált feszültségnek. Jedlik a nehézséget ügyesen megoldotta.

Gépén üreges vashenger körül két - négy küllővel ellátott - mágneskerék forog. A küllőkre a drótot úgy tekercselte, hogy az egyik kerék küllőinek külső vége mind északi, a másik keréké déli mágnességet kapott. A kétféle sarkok között a levegőn át záródnak az erővonalak, amelyek forgás közben átmetszik a gép fából készült törzsének alján elhelyezett vezetőket, s azokban áramot indukálnak. Az egyes vezetőket összekötő drótokat az üreges vashenger belsejébe tette, így kívül voltak a mágneses erőtéren. A tengely hengeres üregébe helyezett és a gép faalapjába ágyazott vezetők között forgás közben az összeköttetést higannyal telt vályúkkal biztosította, amelyekbe a drótvégek belenyúltak.

Jedlik unipoláris dinamójának hátránya volt, hogy kis feszültséget adott, így pl. ívlámpához nem volt használható. Később azonban a fejlődés meghozta a gyakorlati alkalmazást. Rájöttek, hogy ezek a gépek igen alkalmasak nagy erősségű egyenletes egyenáram előállítására is. Mindenesetre gyakorlatilag kifogástalan megoldást csak 1905-ben talált Noegerrath Jakab, az amerikai General Electric mérnöke. A későbbi gyakorlati alkalmazások közül csak egyet említek meg. A Nature 1961. aug. 12-iki száma elmondja, hogy Ausztráliában Marc Oliphant, a neves atomtudós vezetésével egy kutató csoport 10 milliárd voltos proton-synchrotront készít. Új utat kellett keresniök, mert a 10 milliárd voltos és ennél nagyobb gyorsítók költsége már 10-100 millió font körül van és hasonló összeg kell a segédberendezésekhez is. Kisebb államok ekkora költséget nem vállalhatnak. Oliphant újszerű gyorsítója csak 10 m kerületű, de 80 000 gauss erősségű mágnestér kell hozzá. Ezt már nem lehet vasmagú mágnessel előállítani. A szükséges áram csúcsértéke másfél millió amper, ehhez a mágnestér állandóságának biztosítására egysarkú (unipoláris, monopoláris) generátor kell. Folyékony fémet használnak kefe gyanánt, ebben is hasonlítanak Jedlikhez, aki higannyal dolgozott.

Jedlik dinamójával kapcsolatban egy másik felfedezést is tett: felismerte, hogy ha gépébe kívülről vezet áramot, akkor az mint elektromotor forgásba jön. Kezdettől fogva használta is dinamóját erre a célra, vele hajtatta az optikai rácsokat készítő osztógépét.

Külföldön erre csak később, véletlenül jöttek rá. Az 1873-as bécsi világkiállításon Gramme gépei is szerepeltek. Amikor a készület közben a szerelők két Gramme gépet tévedésből összekapcsoltak, csodálkozva látták, hogy egyik hajtja a másikat. A kiállításon ezt a berendezést mindjárt szerepeltették is. Gramme ugyan már 1870-ben célzott erre a lehetőségre, de Jedlik már előtte 10 évvel gyakorlatban fel is használta.

A csöves villamszedő. Villamfeszítők

Az elektromosságtan kifejlődésében először azok a jelenségek voltak ismeretesek, amelyek az elektrosztatikába tartoznak. Hogy a dörzsölés útján nyert hatás minél erősebb legyen, már a XVIII. századtól kezdve külön gépeket készítettek erre a célra. A hatás nagyságát a nyert szikra hosszúságával mérték, s a törekvés, hogy a szikra minél hosszabb legyen, valóságos gépmonstrumok készítésére vezetett. (van Marum.1785. 61 cm-es szikrát adott.)

Jedlik egészen más úton kísérelte meg hasonló nagyságú eredmény elérését . Ismeretes volt előtte, hogy az elektromosság tárolására szolgáló leydeni palackokat kétféleképpen is össze tudja kapcsolni teleppé. Az úgynevezett párhuzamos kapcsolásnál a palackok belső fegyverzeteit kötjük össze egymással vezetőleg, és külön a külső fegyverzeteket. Ezáltal jóval több elektromos mennyiséget lehet felhalmozni, mint egy leydeni palackban, de a feszültség nem nő, a telepről is csak akkora szikrát kapunk, mint egyetlen sűrítőből. Van azonban a sűrítőknek egy másik összekapcsolási módja is, a soros kapcsolás, amikor minden sűrítő belső fegyverzetét a következőnek külső fegyverzetével kötjük össze. Ilyenkor a feszültségek összeadódnak. Jedlik arra a gondolatra jött, hogy legjobb lenne a leydeni palackok telepét párhuzamos kapcsolásban feltölteni, azután a megtöltött sűrítőket sorba kapcsolni. Így sokkal nagyobb szikrát várhatunk. Elmés szerkezeteket készített, amelyekkel a párhuzamos kapcsolásban megtöltött telepet könnyen át lehetett vinni soros kapcsolásba. Így 8 leydeni palackból álló telepével több mint 60 cm-es szikrát tudott készülékéből kapni.

Még nagyobb hatást ért el, amikor leydeni palackok helyett az ő "csöves villámszedőit" alkalmazta. A sűrítők kapacitását igyekezett növelni, mert a nagyobb feszültségű szikra "bizonyos tünemények létrehozására kétségkívül hatásosan működik, ha tízszerezett feszültsége mellett villamosságának mennyisége is megtízszereztetik". A sűrítők kapacitása annál nagyobb, minél nagyobb a fegyverzetek felülete. A felületek nagyobbítására Jedlik oly módszert alkalmazott, amely Arago szerint már Voltánál is felmerült. 10-12 mm átmérőjű és kb. 60 cm hosszú üvegcsöveket vett, ezeket egyik végükön beforrasztotta, belül 39 cm magasan megtöltötte vasreszelékkel, kívül pedig ugyanolyan magasságig staniollal vonta be. Ezekböl a kis sűrítőkből 20-30-at egy közös nagyobb üveghengerbe tett, s gondoskodott róla, hogy a külső és belső fegyverzetek külön-külön jó vezető összeköttetésben legyenek. Az ilyen sűrítőkből - csöves villamszedőknek nevezte ezeket - álló telepéről - ezt villamfeszítőnek mondta - kétszer is tartott előadást a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók gyűlésén, késöbb pedig többek kérésére Carl fizikai repertoriumában német nyelven is ismertette. 90 cm-es szikrát kapott vele. Elküldötte telepét az 1873-as bécsi világkiállításra is, hol szintén a megérdemelt feltünést keltette és kitüntették érte. A csöves villamszedő öregkorában is legkedvesebb eszköze maradt Jedliknek.

1863-ban a Poggendorff szerkesztésében megjelenő Annalen de Physik u. Chemie folyóirat számára is küldött be egy cikket csöves villamszedőről, de a szerkesztő kissé lesajnáló válaszában teljes terjedelmében nem tartotta leközölhetőnek, s csak rövid ismertetést kért. Erre Jedlik nem volt kapható. Ilyen tapasztalatával nem áll egyedül. Fermi a ma már klasszikusnak számító cikkét a rádióaktív béta sugárzás elméletéről a Nature-nek beküldötte; a folyóirat mint számukra meg nem felelőt, nem közölte. Poggendorff különben Mayer Róbert és Helmholtz első dolgozatait sem közölte az energia megmaradásáról.

Mach prágai egyetemi tanár 1876-ban ismertetett egy Jedlikéhez hasonló sűrítőtelepet, és azóta általában neki tulajdonítják a párhuzamosan tölthető és soros kapcsolásban kisüthető sűrítők telepének feltalálását. De Jedlik iratai közt megvan Machnnak 1873-ban kelt levele, amelyben Jedliktől kér felvilágosítást a csöves villamfeszítőről, amelyet a bécsi kiállításon látott. Jedlik idejében a készülékével előállítható közel egy millió voltos feszültség csak érdekes volt; a gyakorlat számára semmit sem jelentett. Később változott a helyzet.

Grimsehl: Lehrbuch der Physik című könyv is foglalkozik a párhuzamos kapcsolásban megtöltött és utána sorba kapcsolt sűrítőkkel. Greinacher (1920) szellemes módszere lehetőséget adott, hogy az átkapcsolást mechanikai eszközök helyett elektromos úton valósítsák meg. Így alakult ki a kaszkádgenerátor. Ezt Grimsehl könyve szerint közép (néhány 10 000 volt) feszültségek előállítására is használják a számláló csövek és az elektronmikroszkóp számára, de a 30-as években az atom-átalakítás lett a fő cél a kaszkádgenerátor alkalmazásában. Előzőleg a rádióaktív anyagokból nyert alfa részecskéket használtak fel mesterséges atomátalakításokra, de 1932-ben Cockroft és Waltonnak sikerült hidrogén atommagokat, protonokat kaszkádgenerátorral nyert több százezer voltos feszültséggel oly gyors mozgásba hozni, hogy az a lithium atomot két hélium atommá hasította szét. A kaszkádgenerátor főleg olyan vizsgálatokra való, ahol a bombázó részecskék nagy száma a fontos, nem pedig a pontos energia. Ilyen 800 000 voltos kaszkádgenerátor van a Központi Fizikai Kutató Intézet Atomfizikai Osztályán is.

A búvár 1938. évi első száma cikket közölt ezzel a címmel: "Jedlik Ányos gondolata a párizsi világkiállításon". Az amerikai Ohio Brass Co. által kiállított lökésgenerátorról számolt be, amely párhuzamosan megtöltött sűrítők sorba kapcsolásával 3 millió voltos feszültséget adott. Ma a hasonló készülékek sorozatban készülnek, s az 1-2 millió voltos feszültségeket főleg a légköri túlfeszültségek hatásának tanulmányozásában alkalmazzák. Ilyen egy millió voltos lökésgerjesztője van a budapesti Műszaki Egyetemnek is. Ebben is nem mechanikus eszközök, hanem szikraközök átütése végzi az átkapcsolást.

Befejezésül megemlítjük, hogy Jedlik csöves villamszedői 1945-ben az építkezések folyamán összetörtek. A Müv. Min. Műszaki Emlékeket Nyilvántartó és Gyűjtö Csoportja (Opitz mérnök) újjáépítette a készüléket. Ami alkatrész az eredeti gépből megmaradt, azt mind felhasználták és megfelelően kiegészítve kifogástalanul működő gépezetet készítettek.

Jedlik egyéb találmányai

Amikor Helmholtz kisérletei a figyelmet az akusztika felé terelték, Jedlik is foglalkozott idetartozó vizsgálatokkal. Különösen a rezgések összetételét mutató Lissajous görbék keltették fel érdeklődését. Ezek előállítására többféle ügyes készüléket tervezett, s többször tartott előadást a Magyar Orvosok gyűlésein ezek ismertetéséről .

Jedlik előadásaival kapcsolatban néhány szót egyetemi óráiról is kell mondanunk. Ebben hivatkozhatunk kiváló tanítványának, később tanártársának, Eötvös Lorándnak szavaira: "Előadása a kutató tudós előadása volt, ki hallgatóihoz úgy beszél, mint tudós társakhoz, kik előtt nem rejt el titkot, hanem feltárja leplezetlenül a maga gondolatmenetét. Az előadást élénkítő kísérleteket nem szokta volt előre elkészíteni. Behozatta az eszközöt, egybeállította, működésbe hozta hallgatóságának szemeláttára, úgy hogy nekik a kísérlet nemcsak mutatványul, hanem igazi tanulságul is szolgált".

Tanulmányunk szűk keretei között nem számolhatunk be Jedlik összes alkotásairól, hiszen a fizika bármelyik ágához nyúlt, mindenütt újat alkotott. Ferenczy Viktor Jedlikről szóló nagy munkájában három és fél lapon sorolja fel Jedlik részben vagy teljesen megvalósított találmányait, felfedezéseit. Láttuk, hogy nem egy olyan készülék kapcsolódik ismert európai vagy amerikai tudós nevéhez, amely igénytelen laboratóriumában készült el először. Az eddig részletesebben tárgyaltakon kívül még röviden megemlítjük néhány alkotását.

Foglalkozott pl. az edényes légsúlymérő elvén alapuló higanyos légszivattyú tervezésével, s az előritkítással működő higanyos légszivattyúval. Nagyon érzékeny elektroszkópot tervezett, és Jackowitz pesti mechanikussal el is készíttette. Többféle galvánelemmel próbálkozott így pl. a Smee elem platinázott ezüstlemezét szénlemezzel helyettesítette. Ezt távíró készülékek számára készítette, és Bécsben a Telegraph Directionnak be is mutatta. A kísérlet eredménye szerint Jedlik 12 elemes telepe erősebb áramot adott, mint az eddig használt 12 cellás Smee telep, s olcsóbb is volt. Mégsem vezették be, nem tudjuk, miért? Mangánszuperoxidos ólom lemezek polarizációjával is kísérletezett 1867-ben; ez az út vezetett a mai ólom akkumulátorokhoz. Ívlámpa szabályozókat is készített, ami nagyon fontos volt abban az időben, hiszen az ívlámpákkal való világítás jelentette az áram legfontosabb gyakorlati alkalmazását.

Elmondhatjuk, hogy fejlettebb hazai gazdasági viszonyok között Jedlik munkássága jelentős villamos ipar kifejlődéséhez vezethetett volna. A mostoha viszonyok miatt nem lehetett a műszaki, tudományos fejlődés hatásos előmozdítója.

Jedlik emléke

Verebély Jedlik két úttörő találmányának ismertetésében Eötvös akadémiai beszédére hivatkozva így beszélt : "Álljunk meg egy percre, és súlyos mulasztásaink tudatában mondjunk "mea culpa"-t. ... Azon emberöltőnyi idő alatt, amelyben a villamosság civilizációnk nélkülözhetetlen elemévé és eszközévé lett, s amely a nagy műszaki alkotások méltó dicsőitésére Németországban születni látta a Deutsches Museum-ot, nálunk senki se akadt, aki Jedlik úttörő készülékeit részletesebb ismertetéssel a feledés homályából kiemelte és országvilág előtt az őket méltán megillető polcra helyezte volna".

Azóta a helyzet megváltozott. Jedlik motorának centenáriuma a megemlékezések egész sorozatát indította meg. Elhangzott Zelovich Kornél és Verebély László előadása, a Matematikai és Fizikai Lapok 1928-ban külön Jedlik számot adott ki. A rádió is bekapcsolódott a megemlékezésbe. 1933. május másodikán a szerző, már előtte április 19-én dr Ernst Häckel professzor német nyelven tartott előadást Jedlikről a budapesti rádióban. Említettük, hogy Jedlik elektromotorát, dinamóját és villamfeszítőjét 1927-ben a Comói-i kiállításon is bemutatták. Különösen Gáti Béla posta-igazgató fáradozott az ügyben. Korán felmerült szobor felállításának terve is. Az Elektrotechnikai Egyesület keretében szobor-bizottság alakult és Gáti Béla jelezte Pannonhalmára írt levelében, hogy 1928. júliusában New Yorkba szándékozik utazni és mint az ottani egylet tagja az amerikai elektrotechnikai egylet vidéki székhelyein szándékozik Jedlik elektromotorát ismertetni. "Nincs kizárva az sem - írta - hogy Amerikában esetleg hamarább sikerül szobrot állítani Jedliknek mint Budapesten. Hiszen a szobor mai költsége kb. 20 000 pengőt tesz ki, ami nem is egészen 4000 dollár" Ez a terv akkor nem valósult meg, csak később készült a dombormű, amely a szegedi dómtér árkádjai alatt hirdeti Jedlik emlékét. A háború után a Városligetben is felállították mellszobrát, és ott van a mellszobra az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központban, meg a győri bencés gimnáziumban és technikumban is. Győr hamarosan halála után utcát nevezett el róla, és 1946-ban a csepeli ált. gimnázium, meg a győri gépipari iskola - a későbbi gépipari technikum - az ő nevét vette fel. Győr városa díszsírhelyet adományozott hamvainak, és ott sírköve is megörökíti három legnagyobb találmányának, az elektromotornak, dinamónak és csöves villamfeszítőnek emlékét.

Röviden még Jedlik alkotásainak további sorsát ismertetjük. A csöves villamfeszítő és a palackláncolat 1945-ig épségben megvolt az egyetemen. Akkor - mint már említettük - az ujjáépítés során egy állvány rájuk dőlt, és összezúzta őket, de sikerült a készülékeket ujjáépíteni. A dinamógép és a rezgési készülékek a Műszaki Emlékeket Nyilvántartó és Gyűjtő Csoportnál (Műszaki múzeum raktára) épségben megvannak. Osztógépe és első motorjai Pannonhalmán, ill. részben a győri bencés gimnázium szertárában voltak, az ötvenes évek elején megőrzésre ezeket is átvette a Műszaki Emlékeket Nyilvántartó és Gyűjtő Csoport, hogy majd a felállítandó Műszaki Múzeumban méltó helyet találjanak.

Szémői szülőháza helyén "Jedlik Múzeum" létesítését tervezik.

***

A tudomány fontossága, megbecsülése talán sohasem állott olyan magasan az emberek értékelésében, mint ma. Különösen az utolsó háború mutatta meg, hogy milyen jelentős a tudomány, a tudósok szerepe a nemzetek életében, fennmaradásának biztosításában. Churchill mondja el háború utáni visszaemlékezéseiben, hogy 1940. második felében az Angliáért folytatott nagy légi harc idején, "hiába lett volna az angol repülők minden hősiessége és ügyessége, hiába az angol nép kitartása a szörnyű megpróbáltatások közt, ha nem járult volna hozzá az angol tudósok csodálatos találékonysága". Éppen ilyen fontos azonban a tudósoknak a békés építőmunkában adott segítsége is.

A mai tudósok megbecsülésével együtt jár az elmúlt századok nagy tudósai iránt kifejezett hódolat. Megbecsülik munkájukat, tiszteletben tartják a fennmaradt relikviáikat. Néha ezt már szinte túlzásba viszik. V. Jones profeszszor mondja el a Nature 1963: okt. 5-iki számában, hogy amikor Dee 1945-ben Glasgowban járt a Kelvin emlékek között egy üveges szekrényt is látott tele üvegcseréppel, s alatta a tiszteletteljes felírást : "Üvegek, amelyeket Lord Kelvin tört össze, amikor vákuumot akart előállítani". De inkább a túlzással vétkezzünk, mint a nemtörödömséggel.

Mi magyarok nem vagyunk olyan gazdagok nagy emberekben, hogy könynyelmű felületességgel elhanyagolhatnók őket. Kell, hogy emléküket tiszteljük, hagyatékukat szerető gonddal őrizzük. Az angoloknak nagyjaik számára megvan a Westminster Apátságuk, a franciáknak a Pantheonjuk. Mi csak szellemünkben tudunk pantheont készíteni nagy íróink, politikusaink, tudósaink emlékének. Ezek sorába kell, hogy méltó hely jusson Jedlik Ányosnak, a múlt évszázad csendben, önzetlenül dolgozó tudósának is.

Forrás: Műszaki nagyjaink. 3. köt. Főszerk.: Szőke Béla. Bp., 1967. GTE.